2012. március. 27. 09:41 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 27. 09:40 Sport

Új ügyvezető elnököt választottak az MTK-nál

Tóth Andrást választotta az MTK ügyvezető elnökévé a sportegyesület elnöksége.

A 61 esztendős sportvezető 2000-től 2008-ig az állami tulajdonban lévő Sportlétesítmények Zrt. vezérigazgatója, illetve 2000-től 2002-ig a Sportfólió Kht. ügyvezető igazgató-helyettese volt, míg 2009 és 2011 között a Budapest Sport Egyesület (BSE) ügyvezető igazgatójaként dolgozott.

Az MTK alapszabálya értelmében Tóth András ügyvezető elnöki megbízatása öt esztendőre szól. Elődje, Farkas Ferenc március elsején mondott le. Deutsch Tamás, az egyesület elnöke a köztes időben Somogyi Jánost, az MTK elnökségének tagját bízta meg a poszttal járó feladatok ellátásával.

 

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.