Sport MTI / hvg.hu 2012. március. 09. 15:05

Messi minden idők legjobbja a Marca olvasói szerint

A spanyol Marca című sportnapilap internetes szavazásán Lionel Messit választották minden idők legjobb futballistájának.

A voksoláson 87 ezer rajongó adta le szavazatát, a még mindig csak 24 éves Messi pedig ezeknek több mint a felét, 50.2 százalékát zsebelte be. A hagyományosan a Real Madridhoz kötődő Marca olvasói is tisztelegnek a nagy rivális Barca zsenije előtt.

mti

A második helyen Zinedine Zidane, a franciák világ- és Európa-bajnok karmestere végzett 27.5 százalékkal, aki viszont a Real Madriddal nyert Bajnokok Ligáját, mellette világ-és Európa-bajnok, jelenleg a madridiak sportigazgatója.

AP

A harmadik Diego Maradona lett 10 százalékkal. Őt szokták legtöbbször Messihez hasonlítani, azzal érvelve mellette, hogy Messi még nem nyert semmilyen címet a válogatottal. Maradona 1986-ban szinte egyedül nyerte meg Argentinának a viágbajnokságot, viszont jóval kevesebb egyéni címet gyűjtött pályafutása során, mint Messi eddig. 

AP

A dobogósokat Pelé (7 százalék), Afredo Di Stéfano (4 százalék) és Johann Cruyff (1.5 százalék) követi.

A Marca annak apropóján indította el a szavazást, hogy a háromszoros aranylabdás Messi szerdán a Bajnokok Ligájában öt gólt szerzett a Bayer Leverkusen elleni nyolcaddöntő visszavágóján, ez pedig korábban még senkinek sem sikerült a legrangosabb európai kupasorozatban.

Messi 12 gólnál tart idén a BL-ben, ennyivel tavaly gólkirály lett, idén még legalább két (de inkább több) meccse lesz, hogy növelje ezt a számot. Zsinórban negyedszer lehet a BL gólkirálya.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.