Bemutatták a DVTK idegenlégiósait
A DVTK labdarúgócsapata hétfőn hivatalosan bemutatta az átigazolási időszakban szerzett új játékosait: Youssef Sekourt, Vági Andrást, Fernando Fernandezt és Bernardo Frizonit.
"Az volt az elképzelésünk, hogy hiányposztokra igazoljunk - mondta a Miskolcon rendezett sajtótájékoztatón Szentes Lázár szakmai igazgató. - Ezt sikerült megvalósítani, ugyanis Vági András kitűnő alternatívát nyújthat jobb- és balhátvédként egyaránt. Frizoni a bal oldali védő posztján juthat szóhoz, de a brazil labdarúgó a középpálya bal oldalán is otthonosan érzi magát. A marokkói-francia Youssef Sekour védekező középpályás, aki akár Mohamadou Abdouraman helyettese lehet. Ugyanakkor érkezésével lehetőségünk nyílik stratégiai repertoárunk bővítésére is. Fernando támadó középpályásként és csatárként vehető számításba, akinek a játékszervezés és befejezés a feladata."
A szakmai igazgató elmondta, hogy az érkezők mellett vannak távozók is. Szabó Péter és Illés Richárd Kazincbarcikára igazolt, és a napokban az is eldőlt, hogy Pál Szabolcs Siófokra kerül kölcsönbe. Halgas Tibor és George Menougong sorsa még nem dőlt el, valamennyi érintettnek az lenne a legjobb megoldás, ha a futballisták kölcsönjátékosként folytatnák valamelyik más klubnál.
Benczés Miklós vezetőedző az újonnan érkezőket egyértelműen minőségi igazolásoknak nevezte, egyben jelezte, hogy érkezésük motivációs pluszt is adott a csapat többi tagjának, aminek az eredménye már látszik. A törökországi edzőtáborral kapcsolatban azt emelte ki, hogy korábban nem volt lehetőségük ilyen körülmények között készülni, és ilyen minőségű ellenfelek ellen játszani, amellett a felkészülés során - ahogyan fogalmazott - még a táplálkozás is ellenőrzött körülmények között zajlott. A sajtótájékoztató zárásaként Szentes Lázár a diósgyőriek tavaszi célkitűzéséről is beszélt: "Minden energiát mozgósítunk azért, hogy Európa Ligát érő helyen végezzünk."
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.