A magyar női vízilabda-válogatott kikapott ugyan az Európa-bajnoki címvédő orosz csapattól, de Faragó Tamás szerint az eddig mutatott biztató játékkal a legjobb négy közé kerülhet. Addig azonban még van egy nagy feladat.
A magyar női vízilabda-válogatott eddig jól szerepel az eindhoveni Európa-bajnokságon. Simán legyőzte Nagy-Britanniát, a kontinensbajnokság papíron leggyengébb alakulatát (19-9), majd a házigazda hollandoknál is jobbnak bizonyult (9-8). A harmadik csoportmeccsen jött az az Oroszország, aki a legutóbbi három kontinensbajnokságon (2006, 2008, 2010) is az első helyen végzett, és a tőlük elszenvedett háromgólos vereség (12-9) sem tartozik az elkeserítő kategóriába.
„A hollandok elleni győzelem szerintem egy nagy lehetőség volt a női csapat számára – értékelt a játékosként és edzőként is sikeres Faragó Tamás a hvg.hu-nak. – Előrevetítette ugyanis, hogy az együttes mindenképpen továbbjuthat a csoportból, ha nem is egyből a négybe, de legalább a keresztbejátszásba. Ráadásul látni lehetett azt is, hogy csoportmásodikként valószínűleg a spanyolokat kapja majd, akik azért gyengébbek, mint mondjuk a görögök vagy az olaszok.”
Faragó szerint a hollandok elleni 9-8 azért is értékes, mert a hazai közönség előtt játszó ellenfél kifejezetten jól vízilabdázott, de az egyéni bravúrok és a szervezett csapatjáték győzelmet ért a magyaroknak. Bár utána kikaptunk ugyan az oroszoktól, de Faragó Tamás már az Eb előtt úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak, hogy mindenképpen a címvédők elleni meccs lesz a legnehezebb ebben a négyesben. Vereség ide vagy oda, a lendület szerencsére nem akadt meg.
„A miénk egy fiatal gárda, amelynek legfontosabb célja most a tapasztalatszerzés, és amelyben nagy lehetőségek vannak. Az oroszoké ezzel szemben egy többszörös Európa-bajnok csapat, jelenleg vitathatatlanul az egyik legjobb a kontinensen, ráadásul remek edzővel, Alekszandr Klejmenovval – folytatta Faragó. – Szerintem előremutató, hogy a meccsen szinte végig úgy nézett ki, hogy meg tudjuk fogni őket is, volt azonban egy 4-1-es negyed, ami döntött.”
Merész András együttesének következő ellenfele Spanyolország lesz, amellyel a legjobb négy közé jutásért küzd majd. „Szerintem a mieink meg tudják, és meg is fogják verni a spanyolokat. Az övék is egy fiatal csapat, egy újjáalakult gárda, de érzésem szerint a két együttes közül mi vagyunk a jobbak. Márpedig ha a magyar csapat nyer, a legjobb négy közé jut, teljesítve az abszolút célkitűzést, és a londoni olimpiáért harcolhat.”
Az Európa-bajnokság legjobb öt csapata ugyanis részt vehet az áprilisi kvalifikációs tornán Olaszországban, jelenleg minden válogatott erre hajt. „Az azért más lesz, mint az Eb, de az is nehéz műfaj – fogalmazott Faragó Tamás. – Sok jó csapat lesz ott, gondoljunk csak Oroszországra, Kanadára vagy a házigazda olaszokra. Ez a magyar csapat azonban Eindhovenben meccsről meccsre meggyőzőbben játszik, áprilisig pedig még van idő. Továbbra is tartom azt a véleményem, hogy a magyar női vízilabda-válogatottnak van esélye kijutni a londoni olimpiára.”
A Magyarország – Spanyolország női vízilabda-mérkőzést kedden 19:00-től rendezik a Pieter van den Hoogenband uszodában.
Lóbától a kiállításig – kis fogalomhatározó Európa-bajnokságokhoz II.
2012-ES VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, EINDHOVEN |
A CSOPORT, A MAGYAR CSAPAT MECCSEI:
MAGYARORSZÁG - NAGY BRITANNIA 19-9 (4-1, 4-3, 7-3, 4-2)
MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 9-8 (4-4, 1-1, 1-3, 3-0)
OROSZORSZÁG - MAGYARORSZÁG 12-9 (3-1, 4-5, 4-1, 1-2) |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.