Ciprusra igazol a Videoton brazilja
Andre Alves Leandro csapattársa lesz a ciprusi Omonia csapatánál.
A következő szezontól a ciprusi Omonia Nicosia labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Andre Alves, az OTP Bank Ligában címvédő Videoton FC brazil csatára. A Leandrót - a Debrecen korábbi futballistáját - is foglalkoztató klub pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy a magyar élvonal előző idényének gólkirálya a nyáron átköltözik Nicosiába. A zöld-fehér egyesület a közlemény szerint már a mostani, téli átigazolási szezonban le akarta szerződtetni a támadót, ám ebben nem sikerült megegyezésre jutnia a Videotonnal. A 28 esztendős Alves 2009 óta játszik a székesfehérvári gárdában, amelynek színeiben 91 bajnoki mérkőzésen 55 gólt szerzett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.