Jövőre szeretné Európa-bajnoki győzelemig vezetni a francia labdarúgó-válogatottat Franck Ribéry, a Bayern München középpályása.
A játékos számára több szempontból is csalódást hozott a 2010-es esztendő, mostanra azonban visszanyerte önbizalmát.
"Az az álmom, hogy egyszer világ- vagy Európa-bajnokságot nyerek a nemzeti együttessel" - mondta az Egyesült Államok válogatottja elleni, péntek (ma) esti, párizsi barátságos mérkőzés előtt a 28 éves játékos.
"Úgy érzem, fejlődünk, de még sok munka áll előttünk. Azt nem tudom, hogy az olyan csapatokkal, mint a spanyol, fel tudjuk-e venni a versenyt, de nagyon-nagyon jó színvonalon játszunk, és vagyunk olyan erősek, mint sok más válogatott."
Szexbotránya után Ribéry egyike volt azoknak a futballistáknak, akiket felelőssé tettek a francia csapat tavalyi vb-kudarcáért, három meccsre el is tiltották, majd sérülés is nehezítette az életét.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.