Sport MTI/Népszava 2011. november. 08. 05:20

"Már nem csak a pofonok fájnak" - Madár visszavonul a csúcsmeccs után

Erdei Zsolt profi ökölvívó nagy valószínűséggel visszavonul év végi amerikai meccse után - írta keddi számában a Népszava.

A Népszavának adott interjúban Erdei Zsolt úgy fogalmazott: "nagyon könnyen előfordulhat, sőt, jelenleg ennek van a legnagyobb esélye, hogy bármi legyen is ennek a meccsnek a végeredménye, visszavonulok".

Hozzátette: "már nemcsak a pofonok fájnak a ringben, hanem szinte minden. Egészségesen akarom leélni a civil életemet is". Mint mondta, addig nem akarta abbahagyni, amíg az álmát nem valósította meg, és ezt a lehetőséget most megkapta a szintén veretlen amerikai Tavoris Cloud ellen.

Erdei Zsolt azt mondta: mindent megtesz a győzelemért, ám ha ennek ellenére vesztesként hagyná el a szorítót, akkor azt úgy szeretné, hogy utána is emelt fejjel járhasson az emberek között. "Elárulom, erre a verzióra azért nem tennék fel sokat, úgy érzem, nagy sanszom van harmadszor is világbajnokként elhagyni a szorítót" - fogalmazott.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?