Sport MTI 2011. március. 15. 17:12

Ünnepi edzést is tartottak Kemény Dénesék

Hétfőn és kedden összesen három edzést tartott Szentendrén a férfi vízilabda-válogatott, amelynek szövetségi kapitánya, Kemény Dénes ez alkalommal 17 játékost hívott meg az összetartásra.

A nemzeti vízilabda-együttes honlapja szerint a legutóbb - még a február végi Volvo Kupán - együtt szerepeltekhez képest csak a két reccói légiós, Kásás Tamás és Madaras Norbert hiányzott, illetve a kapusoknál Gergely István helyett most a sérüléséből felépült Szécsi Zoltán kapott meghívást. Kemény Dénes tájékoztatása szerint már a hétfői két edzés is nagyon jó hangulatban zajlott, hasznos volt, az ünnepnapon tartott gyakorlás során pedig "úgy kellett visszafogni a játékosokat".  

"Tegnap egykapuzással gyakoroltunk hátrányt-előnyt és már nem sok mindent kellett mondjak. Január óta dolgozunk és a Volvo-hét is nagyon sokat segített. Nem akarom azt sem, hogy unják, hogy a könyökükön jöjjön ki, mindenesetre kezdenek reflexszerűvé válni a mozdulatok, majd ehhez hozzá teszünk újdonságokat, ami majd megint érdekes lesz" - mondta az olimpiai bajnoki címvédő csapat szakvezetője. 

A válogatott legközelebb két hét múlva találkozik, már a Margitszigeten, aztán lesz még egyszer közös két napjuk. A közvetlen felkészülést a júliusi, sanghaji világbajnokságra május 30-án tervezte elkezdeni a kapitány, de a bajnoki rájátszás menetrendje alapján elképzelhető, hogy már előbb összehívja a társaságot.

A hétfői és keddi gyakorláson részt vett játékosok: kapusok: Baksa László, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán, mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton


 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.