Sport MTI 2010. augusztus. 11. 18:32

Cseh László megszerezte a magyarok első aranyérmét

Cseh László aranyérmet nyert szerdán 200 méteres vegyesúszásban a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.

Cseh Laci így ünnepelte a magyar csapat első aranyérmét
MTI

A szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese kiélezett küzdelmet vívott az osztrák Markus Rogannal, akit végig maga mögött tartott ugyan, de az elsőség csak hatalmas hajrában dőlt el. A pillangót követően Cseh második, Rogan harmadik volt, aztán a hát után már az első két helyen fordultak, amiként a mellúszást befejezve is, igaz, akkor már nagyon kicsi volt a magyar úszó előnye.

A gyors első pár tempójánál valamivel magabiztosabbnak tűnt Cseh vezetése, aztán a hossz közepén Rogan nagyon belehúzott, de végül nem tudott előzni. A címvédőként rajtolt Cseh 1:57.73 perces Európa-bajnoki rekorddal győzött, Rogan 1:58.03-mal végzett. A harmadik hely a brit Joe Roebucknak (1:59.46) jutott.

"Szorosabb volt a vártnál, alaposan el is fáradtam, de végül is jól sikerült, hiszen nyertem, kihoztam magamból azt, amennyi az első helyhez kellett. Négy éve, itt, Budapesten, sokkal simábban győztem, a lényeg azonban az, hogy megint megvan az Európa-bajnoki arany. Így jobb érzéssel állok oda a 400 vegyeshez" - értékelt Cseh.

Ugyanebben a számban Verrasztó Dávid 2:00.72-vel - némileg elmaradva a keddi elődöntőben úszott idejétől - hatodik lett.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.