Sport hvg.hu 2010. április. 26. 11:08

Két elképesztő kosár az utolsó másodpercben - videó

Hihetetlen jeleneteknek lehetett szemtanúja a zágrábi Aréna 16 ezres közönsége tegnap, a közös délszláv kosárliga (NLB) döntőjében.

A finálét a házigazda Cibona csapata és a belgrádi Partizán játszotta, és a rendes játékidő leteltével nem született döntés. Hosszabbítás következett, melyben a Cibona az akkor utolsónak hitt támadást egy pontos Partizán előny mellett vezette, és 1 másodperccel a találkozó vége előtt Bogdanovics kosarával két pontos előnyre tett szert. A pályát ellepték az ünneplő zágrábiak, hátra volt azonban még 0,6 másodperc a játékidőből, és a bírók tovább engedték a meccset. A Partizán játékosai bedobták a labdát, amit Dusan Kecman a saját térfeléről el is engedett - eredményesen. Hárompontosával a belgrádi csapat fordított, és megnyerte a kupát. Az alábbi videón mindkét kosár látható, valamint a horvát televízió visszajátszásából az is, hogy a szerbek kosaránál még ünneplő kívülállók szaladgáltak a pályán. Emiatt a Cibona vezetősége megóvja a meccset, mert szerintük a számukra legrosszabb esetben is - technikai hiba miatt - két büntetődobásnak, majd partizános labdabirtoklásnak kellett volna következnie. A Cibona edzője mindenesetre hozzátette, óvásuk elfogadásában maguk sem bíznak.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.