2009. február. 16. 11:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. február. 16. 11:54 Sport

Ancelotti pesszimista, Mourinho mellébeszél - videó a milánói derbiről

Az olasz bajnokság talán legjobban várt mérkőzését, a vasárnapi Internazionale – Milan derbit a „hazaiak” nyerték 2-1-re, első góljuk azonban komoly indulatokat keltett. Adriano kézzel szerzett találatának köszönhetően az Inter már kilenc ponttal vezeti a bajnokságot a Juventus előtt, a Milan a harmadik helyre szorult.


Pato (középen) még kiegyenlített, de az előny maradt az Internél
© AP
A bajnokságból még tizennégy forduló hátravan ugyan, Carlo Ancelotti, a piros-feketék trénere mégsem bízik már a bajnoki cím megszerzésében. „Nem tudom, hogy Adriano akciója szándékos volt-e vagy sem, mindenesetre döntő szituációban történt – nyilatkozta a mester elkeseredetten a lefújást követően, felhíva a figyelmet arra, hogy a játékvezető óriási hibát vétett. - A bajnokságnak még nincs vége, de az Inter most óriási lehetőséget kapott, hogy tartsa előnyét a sorozat végéig. Én pedig nem tudom, be tudjuk-e még ezt hozni.”

Annak ellenére, hogy az AC Milan sérülése miatt nélkülözni volt kénytelen az aranylabdás Kakát, nagyszerűen játszott és sikerrel pótolta klasszisát. Kicsit talán méltatlan, hogy egy ilyen csatát, mely egyébként mindkét részről nagyszerű játékot hozott, egy ilyen gól döntsön el. „Fontos győzelem volt ez egy olyan csapat ellen, mely szinte végig óriási nyomás alatt tartott minket – értékelt José Mourinho, az Internazionale trénere, aki erre az esetre nem tért ki. – Az előnyünk velük szemben már tizenegy pont. Ez így egyszerűnek tűnik, pedig higgyék el, nem volt az. Ilyen a futball, de még sok győzelem és sok pont kell, hogy a bajnokság végén is az élen maradjunk.”

                                           AZ INTER - MILAN DERBI ÖSSZEFOGLALÓJA


A vasárnapi este a negyvenéves Paolo Maldini számára lehetett talán a legszomorúbb, hiszen a legendás védőnek visszavonulása előtt valószínűleg ez volt az utolsó városi rangadója. David Beckham ugyancsak nem lehetett vidám a lefújás után, hiszen amellett, hogy kisebb térdsérülést szenvedett, egyre kevesebb az esélye arra, hogy ne kelljen visszatérnie a Los Angeles Galaxy csapatához a kölcsönszerződés után. „Még szerdán, a Spanyolország elleni válogatott mérkőzésen kaptam egy rúgást a térdemre, és még nem gyógyult meg teljesen.”

Ez azonban az angol játékos legkisebb gondja most, hiszen kéthónapos kölcsönszerződése nemsokára lejár, és hiába jelezte szinte minden fórumon, hogy maradni szeretne Milánóban, a jelenlegi állás szerint vissza kell térnie amerikai klubjához. „Már elmondtam, hogy maradni szeretnék. Kicsit nehéz lesz visszamennem, de meglátjuk, mi lesz.” A Milan már a Galaxy értésére adta, hogy szívesen kivásárolná a 33 éves Beckhamet élő szerződéséből, de az árat az amerikaiak kevesellték. A játékos szerint pár hét, és döntés születik.

OLASZ BAJNOKSÁG (SERIE A)
24. FORDULÓ
INTERNAZIONALE – AC MILAN 2-1
(1-0)
Milánó, Giuseppe Maezza Stadion, 80 ezer néző V.: Roberto Rossetti
INTERNAZIONALE: Julio Cesar, Maicon, Samuel, Chivu, Santon, Zanetti, Cambiasso, Muntari (Maxwell 88.), Sztankovics (Burdisso 84.), Ibrahimovic, Adriano (Vieira 80.) Vezetőedző: José Mourinho
AC MILAN: Abbiati, Zambrotta, Maldini, Kaladze (Senderos 77.), Jankulovski, Beckham (Inzaghi 54.), Pirlo, Ambrosini, Seedorf, Ronaldinho, Pato Vezetőedző: Carlo Ancelotti










párizsi olimpia 2024

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

Az Angol Labdarúgó-szövetség érvényesítette a brit Legfelsőbb Bíróság döntését, és a következő hónap elejétől megtiltja a transznemű nőknek, hogy az angol női bajnokságban játsszanak. A női futball a transz közösség egyik utolsó mentsvára volt, egy olyan biztos pont, ahol elfogadták őket és szabadon élvezhették a sportolás mentális és fizikai egészségre gyakorolt jótékony hatásait. A nemiség kérdésének vizsgálata ezzel csak tovább bonyolódott.

hvg360 Dobszay jános, Gergely Márton, Riba István 2025. május. 10. 07:00

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”