Figo: a vasárnapi lesz az utolsó
Karrierje utolsó mérkőzését játssza vasárnap, az Atalanta ellen Luis Figo, az olasz bajnok Internazionale portugál labdarúgója.
"A vasárnapi lesz az utolsó napom profi futballistaként" - nyilatkozott az olasz klub honlapján a 36 éves játékos. Figo négy bajnoki címet szerzett az Interrel 2005-ös érkezése óta, bár az utóbbi két szezonban - részben sérülései miatt - nem volt stabil kezdő. Korábban felröppentek olyan hírek, hogy a klasszis labdarúgó egy busásan fizető távol-keleti ajánlatot elfogadva még levezet egy-két évig, most azonban világossá tette: nincs tovább.
Figo 1989-ben, a Sporting Lisboában kezdte a pályafutását, majd az FC Barcelona (két bajnoki cím) és utóbbi nagy riválisa, a Real Madrid (két bajnoki cím és Bajnokok Ligája-győzelem), végül pedig az Internazionale következett. A portugál válogatottban 1991 és 2006 között 127-szer lépett pályára és 32 gólt szerzett. 2000-ben Aranylabdával ismerték el a teljesítményét, 2001-ben pedig a FIFA-nál választották az év legjobbjának.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.