Kádár János és Ahmed Szukarno az indonéz elnöknek szervezett díszvacsorán 1960-ban. "Az a szép" © MTI - Bartal Ferenc

„Vizuális korban élünk.” Halljuk eleget. Mindez pompás apropó az olvasás totális mellőzésére, és közben még korszerűnek is érezhetjük magunkat. Mintha bizony dicső eleink vakok lettek volna, vagy csak vaskos kódexekből meg pajkos népdalokból nyerték volna ismereteiket. Másik hasonlóan kétes fogalom a „tudásalapú társadalomé”. Naná, hisz korábban nyilván csupa ösztönből készültek a gótikus katedrálisok vagy pillanatnyi ötlettől vezérelve talpalták a cipőket.

Az persze igaz, hogy a modern kor megteremtette azokat az eszközöket és médiumokat, amelyek olyan attrakciókra is képesek, amelyekre a korábbi instrumentumok még nem. Akár még a tudásunkat is gyarapíthatjuk velük, amire aztán alapozhatunk. Ma már például lehetséges a látvány valósághű (vagy annak látszó), időtől és tértől független felidézése, valamint megsokszorozása. Teljes valójában látni lehet a nagymamát bikiniben, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház felrobbantását, soha nem kóstolt bolgár halkonzerveket vagy a teli szájjal kacagó Kádár János kivillanó fémfogát – ez a fényképezés, illetve a fényképnézegetés nagy adománya.

Tiszta forrásból

Hajlamosok vagyunk azt hinni, hogy a képet meg a látványt történelmi forrásként felhasználni az valami forradalmian újszerű dolog. Eközben a történelmi érdeklődés magától értetődően fakad a fura vagy régies tárgyak, épületek, romok vagy képek láttán. A régész vagy a művészettörténész ab ovo látványkutató. A hadtörténész is sokszor könnyebben boldogul a történelem rekonstruálásánál korabeli csataképekkel vagy épen maradt fegyverekkel, uniformisokkal, mint egy-egy részletező leírással.

Ezzel együtt igaza van Gyurgyák Jánosnak, a grandiózus, háromkötetes Magyarország története képekben (Mtk) szorgalmatos szerkesztőjének: az egyszeri (társadalom- és politika)történésznek „mindennél fontosabbak a szentnek tekintett szövegek”, amelyekhez képest az összes többi forrásfajta, így a kép is csak másodlagos. Az Osiris Kiadó vezetője előszavában rosszallva jegyzi meg, hogy kollégái (egykor ő maga is) csupán „illusztráció gyanánt” használják a vizuális dokumentumokat. Nos, nem igen lehet ez másképpen. Hiszen az ő könyve éppúgy, mint az MTI Kor-képek sorozatának ötödik kötete is, amely az 1957 és 1967 közötti Magyarországot idézi meg, azt bizonyítják, hogy a képek mint források leginkább illusztrálásra, a rekonstruált történések vizuális példákkal történő szemléltetésére, megvilágítására valók. Ahogyan a „szentnek tekintett” szövegek is. 

Előzetes tudás nélkül a képek – jobb esetben – nem többek látványos kuriozitásoknál, forrásismeret és -kritika híján pedig egyenesen félrevezethetik a gyanútlan időutazót. David King kutatásaiból tudjuk például, hogy ordas hibát követnénk el, ha a bolsevik forradalom idején készült képekről nem hiányolnánk Trockijt Lenin mellől. Ott volt ő, csak éppen Sztálin retusőrei parancsszóra utólag eltüntették.

Bilicsi Tivadar színész családjával sikertelen disszidálási kísérlete után Győrben. "Apuka, gyere haza, szépen kérlek!" © MTI - Fényes Tamás

Az idealizálásnak s hamisításnak persze vannak finomabb formái, amelyek legalább annyira beszédesek, mint a korszak őszinte dokumentarista felvételei. Csak hasznos, ha tudjuk, hogy beállított, megkonstruált, kitalált helyzeteket ábrázolnak. Tudja ezt jól Gyurgyák is. A kötetekhez tartozó könyvjelzők ellentétes oldalain szerepelnek a kultusz és a valóság szavak. Az előbbi alatt színes propagandaanyagok (plakátok), az utóbbi alatt fekete-fehér fotók.

Az Mtk mintegy 2500 képi dokumentumot közöl. Legtöbbjük az MTI, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiből származnak, de számos más helyről – így például a HVG fotótárából is – szemezgetett a szerkesztő. A kiegyezéstől napjainkig tartó 140 évet tárgyaló háromrészes album – illeszkedve Gyurgyák korábbi „szöveges” történeti munkáihoz – egy hanyatlástörténetet mesél el. Nem biztos, hogy egyetértene a tudós szerkesztő, mégis úgy érezzük, a legutóbbi, a magyar nemzeteszmét körüljáró monográfiája, az Ezzé lett magyar hazátok képes „illusztrációjaként” is forgathatjuk az Mtk-t. – Tragédia képben elbeszélve – aktualizálhatjuk Greguss Ágost XIX. századi balladadefinícióját. 

Csak a vég

Az egymással feleselő, egymásból építkező, ide-oda indázó témakörök talán elzsongítják a nyílegyenes történetmesélésre vágyódó „olvasót”, miközben mindegyik kötetnek világos a szerkesztése: az első kép mindig szédülten optimista, a korszak nagy ígéretét reprezentálja, az utolsó pedig az összeomlást, a katasztrófát. A kiegyezéstől 1919-ig tartó rész a millenniumi ünnepség megnyitójának plakátjától a Rákospalotán állomásozó román csapatok képéig; a két világháború közötti rész Horthy 1920-as erőskezű kormányost ígérő propagandaplakátjától Debrecen 1944-es bombázása áldozatainak temetési fotójáig; a napjainkig tartó rész a szovjet felszabadítók propagandaplakátjától az operabál elleni 2006-os tiltakozás képéig öleli fel az időszakot. Az utolsó kötetnél ugyan erősen vitatható, hogy a szovjet bevonulás alapozott volna meg az alterok Bécsből koppintott polgárpukkasztásának, de valószínű, hogy a szovjet megszállás végét, a népköztársaság összeomlását, a köztársaság megteremtését, a rendszerváltást szerzőnk mégsem találta annyira elkeserítőnek, hogy vele zárja történetét. Többen vitatták azt is, hogy a létező szocializmus évtizedei és nyúlfarknyi létező kapitalizmusunk egyazon kötetben szerepel. Nincs különösebb jelentősége, valószínűleg kiadói okokból döntött így a szerkesztő. Nem igen képzelhető el olyan ideális megoldás, amely történetileg korrekt, terjedelmileg mégis arányos.

Hasonlóan nagy slágere volt a karácsonyi könyvpiacnak a Korképek 1957–1967 c. MTI-album. A távirati iroda milliós fotótárából szemezgető sorozat immáron az ötödik részénél tart. Csak abba ne hagyják! A szerkesztési elvek és a forma itt már évekkel ezelőtt megszületett. Ennél is persze a képek viszik a prímet. De felettébb szerencsés, hogy a bemutatott korszak egy-egy jelentős kutatója rövid előszavával kontextusba helyezi a felvételeket, felvillantja a legfontosabb trendeket, szereplőket, eseményeket. A könyv végén részletes kronológia is segíti a jobb eligazodást. Dicséretes mértéktartásra vall az is, hogy a hatalmas anyagból nem akarnak a többnél is többet megmutatni. Tartózkodnak a „tördelési bravúroktól is”: egy kép egy oldal. (Az Mtk-ban például olykor zavaró a szögben elforgatott kép, vagy hogy a kisebb színes illusztrációkat a nagyobb felvételekbe forgatták bele. Az Osirisnál máskor is alkalmazták ezt a helytakarékos megoldást.)

Szép kisemberek

A Kor-képek sorozatának mostani kötete megelégszik például 256 képpel (ebből 240 MTI-s). Köztük vannak már-már a magyar ikonikus hagyomány részét képező felvételek is (az ’56-os perekről Tóth Ilonával, Obersovszky Gyulával, Nagy Imrével; zsánerfotók: a kintornás, a jeges, a rendevúóra a Nemzetinél; 1957. május 1-jei tömeg, a téeszesítésen vitatkozó gazdák vagy a bőröndjeit cipelő Timár József).

Sokszor nehéz eldönteni: beállítottak- vagy egyenesen hazugok-e a fotók. Az életképeknek talán még látványosabb a kimódoltsága. Az nem lehet igaz, hogy ennyire jó nők dolgoztak a Fémbútor- és Drótszövetgyárban, meg sütkéreztek a Munkaügyi Minisztérium balatoni üdülőjében. A képeken láthatók mindegyike szép! Jó ezeket a fotókat nézni, ám nem hitelesebbek, mint a lottó-tárgynyereményeket babusgató műteremben beállított reklámképek. Az MTI is a központi sajtóirányítás alá tartozott, príma fotósok dolgoztak ott, de szigorú kontroll alatt álltak. Éppen a valóságtorzítással szállt szembe a fiatal fotóművészeknek az a garnitúrája, amelyhez tartozott egykoron Féner Tamás is, aki a mostani kötet szerkesztője.

Pusztán a nosztalgia (a „retrofíling”) élteti az albumot? Persze az is. De itt is – akár az Mtk-nál – a történelem izgalmas lenyomatát kapjuk. Szinte sohasem a képen szereplők, a fotósok vagy az egykori MTI-s korifeusok szándékai szerinti üzeneteket dekódoljuk utólag. Meglehet, az a megrendítő fotó is propagandának készült, amin sikertelen disszidálási kísérlete után Bilicsi Tivadart látni lányaival Győrött. A könyvből nem derül ki, felhasználták-e a képet, s ha igen, mire, de utólag is érezni rajta 1957 januárjának reménytelen hangulatát. Sötét, balladai fotó.

Ezer cigány zenél Rácz Gusztávnak, az Országos Szórakoztató Zenei Központ igazgatójának temetésén a rákoskeresztúri új köztemetőben. "Eltörött a hegedűm" © MTI - Pálfai Gábor

A politikusfotózások nyilván a legszigorúbb szabályok szerint zajlottak. Mégis sok olyan mozzanatot láthatunk, amit az egykori cenzorok nem szerettek volna. Nem hanyagságból maradhattak meg ezek a képek, más volt a fontos bennük, a nekünk érdekes részletekre akkor nem figyeltek. A rendszer ünnepnapjai voltak, ha neves külföldi vendégeket fogadhatott az 1956-os megtorlás után nemzetközi vákuumba került ország. A megtestesült moral insanity, Yves Montand 1957-ben matyó babával; Nixon sárgabarackot válogat egy pesti piacon; Hruscsov integet a bábolnai ötös fogatról; Tito és Kádár nejei a Váci utcai Különlegességi Divatszalonban; református püspökök esküsznek fel Dobi Istvánnak; Tyereskova gyerekcipőt kap ajándékba Czinege Lajostól; Brezsnyev és Reza Pahlavi a terítéket gusztálja a gemenci rezervátumban. A kor abszurditásairól, hazugságairól, az új osztály, a nómenklatúra kevélységéről beszélnek. A forradalmár Che Guevara a forradalmat eltipró Kádár János előtt beszél a kubai küldöttség tiszteletére rendezett nagygyűlésén. Friedmann Endre képét el tudnám képzelni egy KISZ 1960 márkajelű pólón.

Szövegkezelés

Társadalomtörténeti érdekesség, hogy mekkora szerepe volt még a korszak szórakoztatásában a cigányzenészeknek. A putrik népét persze itt sem látni (még kínosabb a hiány a teljes XX. századot felölelő Mtk-ban), éppen Fénerék lesznek majd a „nagy felfedezők”, de a hangszerét megszólaltató, kiglancolt muzsikust annál inkább. Húzták ők Kádárnak, Münnichnek, Szukarno indonéz elnöknek, a Kádárnét megtáncoltató Gagarinnak, német turistáknak, a brüsszeli világkiállításon és ezren Rácz Gusztáv temetésén. Meg a győri juniálison a Rába partján. A hattagú (!) banda mögött kiírás: „rántott hal 10 Ft 30 f, zenével 11 Ft 65 f” – ez volt a zenés felár; az f pedig fillért jelent, a forint egykori váltópénzét.

Végezetül egy kis korholódás. Nem világos, utólag miért kellett ragaszkodni a régi helyesírási hibákhoz. Déry Tibort például most már lehetne y-nal és nem i-vel írni, mint 1960-ban. Nagyobb azonban a gond a képaláírásokkal. Vannak itt is elírások. A leginkább sajnálatos azonban, hogy rövid, jól-rosszul sikerült képleíráson túl semmilyen más információt nem kapunk. És így van ez a pompázatos Mtk-ban is. Biztosan megvan erre a kincstári válasz, hogy akit bővebben érdekel a téma, olvasson hozzá könyveket. Nem vitatjuk, tényleg nehéz műfaj informatív, de tömör képaláírásokat kiötleni, de hogy nem lehetetlen, arra jó példa Tony Judt magyarul is olvasható műve, A háború után. Igaz, nem album, s csak a két kötet végén található kurtácska fotómelléklet, a képaláírások azonban felettébb sokatmondóak és feszesek.

Az utolsó szó joga

Az Mtk és a Kor-képek is korabeli szövegillusztrációkkal kívánják letudni a feladatot. Csakhogy ezek éppolyan kényszeredett próbálkozások, mint azok a képek a szöveges monográfiákban, amelyeket csak azért tesznek be, hogy felhígítsák a betűtengert. Előszavában Gyurgyák e gyakorlatot teljes joggal bírálta. Ehhez képest mindkét könyvben képtengerben úszó szövegzárványokat találni.

Hogy mennyiben könnyíti meg az MTI-s képek megértését az a tény, hogy mint elolvashattuk, 1957 márciusában bemutatták a Két vallomás című filmet, amiről sose hallottunk, és képet sem látni róla a könyvben, nem tudjuk. De az se segíti a népbírósági perek megismerését, hogy az Mtk emészthetetlen jogszabályrészleteket közöl, valamint Bárdossy László utolsó szó jogán elmondott, mai füllel kifejezetten karakán beszédtöredékét, aki mégiscsak ludas volt néhány dologban, a haza háborúba sodrásában, a Szovjetunió megtámadásában, a délvidéki bevonulásban, a III. zsidó törvény beterjesztésében. Ha már mindenképpen korabeli szöveg kell, a háborús pusztítás, a veszteségek és a népbírósági perek statisztikai adatai tán többet elmondanának vagy az antifasiszta Bibó István erősen kritikus véleménye a népbíráskodásról. Leginkább persze néhány pontos, összefoglaló szerkesztői-történészi mondat lenne a legjobb. 

De elég a kekeckedésből, mielőtt végképp igazságtalanok lennénk. Mert hiszen a fenti hibák – ha hibák egyáltalán – sem kisebbítik az Osiris és az MTI vállalkozásának erényeit. Nagyszerű albumok, eminens művek ezek, könyvkiadásunk büszkeségei.

Kor-képek 1957–1967. Főszerk. Vince Mátyás, szerk. Féner Tamás. MTI, Bp., 2008.
Magyarország története képekben I–III. Szerk. Gyurgyák János. Osiris Kiadó–MTI–OSZK, Bp., 2008.

Zádori Zsolt