2015. október. 15. 12:41 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 15. 12:42 Shake

Szellemházassághoz ástak ki egy női holttestet Kínában

Egy Hou nevű idős férfi kiásta egy fiatal nő holttestét, hogy szellemházasság céljából eladhassa olyasvalakinek, aki halott férfi rokona mellé szellemfeleséget keres. Az ügyben három embert gyanúsítottak meg.

Egy kínai ősi szokáshoz, a túlvilági házassághoz bontott sírt három gyanúsított az észak-kínai Sanhszi tartományban - számolt be a kínai média csütörtökön.

A szóban forgó sír megbontásának és a koporsóban fekvő női holttest eladásának ötlete egy 72 éves Hou családnevű férfihoz fűződik. A Zsujcseng megyei rendőrség szerint Hou hírét vette, hogy a szomszéd faluban elhunyt egy fiatal nő, és úgy vélte, megszerzése után jó áron tovább adhatja olyasvalakinek, aki elhalálozott egyedülálló férfi rokona mellé társat keres.

Az úgynevezett "szellemházasság" túlvilági menyasszonyára 25 ezer jüanért (1 millió forint) már vevő is akadt, ám az illegális sírfeltárás nyomait a temetőbe járók felfedezték, a rendőrök pedig elkapták a temetői haramiákat.

Kínában időről időre beszámol a média hasonló esetekről, legutóbb két éve például nagy port vert fel, amikor az ország középső részén négy férfit több évi börtönbüntetésre ítéltek, mert a bíróság tíz női holttest ellopásában és eladásában bűnösnek találta őket. Az elítéltek a tetemekért akkor összesen több mint 240 ezer jüant, vagyis több mint 10 millió forintot kaptak.

A szellemházasságnak, vagy szó szerinti fordításban a "lelkek házasságának" (minghun) az életükben házasságra nem lépett halottak rituális házasságkötésének több száz éves hagyománya van elsősorban Közép-Kína, valamint a déli Kuangtung tartomány vidéki területein.

Előfordult már, hogy babonás családok közvetítők révén temetőkből, kórházakból lopatnak el tetemeket, de arra is volt már példa, hogy közvetlenül a családtól vásárolták meg. 2007-ben és 2012-ben olyan esetekről is beszámolt a sajtó, amelyek során azért követtek el gyilkosságot, hogy az áldozatot értékesítsék.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.