Shake MTI 2015. március. 19. 16:31

Ricky Martin a gyerekkereskedők ellen kampányol

A gyerekkereskedelem ellen küzd Ricky Martin. A Grammy-díjas énekes 30 évvel ezelőtt a Puerto Ricó-i Menudo gyerekcsapat tagjaként kezdte zenei karrierjét, és koncertjein rendszeresen felhívja a figyelmet a kizsákmányolt gyerekekre.

A 43 éves Ricky Martin nemrég jelentette meg Quien Quiera Escuchar című 10. stúdióalbumát.

Egy interjúban arról beszélt, hogy koncertjein rendszeresen felhívja a figyelmet a prostitúcióra és pornográfiára kényszerített gyerekek helyzetére.

"Nem csupán Puerto Ricóban, hanem mindenütt a világban, így az Egyesült Államokban is sok gyerekből válik rabszolga" – mondta az énekes, aki szülőföldjén múlt évben olyan központot nyitott, amely gyerekek elnyomása ellen küzd.

Hozzátette azt is: a másik ügy, amiért mindig kész harcolni, a "saját közösségéért, az LMBT-közösségért való küzdelem".

Az énekes a közösségi médiában Elton Johnhoz hasonlóan csalódottságának adott hangot az olasz divattervező-páros, Domenico Dolce és Stefano Gabbana nyilatkozatával kapcsolatban, akik "szintetikusnak" nevezték a meleg pároknak béranyaság útján születő, mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeket.

Ricky Martinnak ikerfiai vannak egy béranyától, és ő is csatlakozott a D&G márka elleni bojkotthoz, amelyet Elton John hirdetett meg.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.