Shake MTI 2015. január. 30. 11:41

Super Bowl: Katy Perry playbackel is, meg nem is

Katy Perry amerikai popénekesnő oroszlánt, cápákat és legalább némi élő éneklést is ígér arra a koncertjére, amit a profi amerikaifutball-liga döntője, a Super Bowl félidei szünetében ad majd. A mérkőzés vasárnap lesz. Katy Perry túl sok mindent nem árult el, azt viszont elmondta, hogy Lenny Kravitz is csatlakozik hozzá a színpadon.

"Azt hiszem, az erősségeimre fogok támaszkodni, a humorra és a jókedvre. Remélem, hogy a nap végére több mint százmillió ember fog egyszerre mosolyogni" – mondta Perry a phoenixi kongresszusi központban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

A 30 éves popénekesnő több jelmezzel készül a koncertre. Meglehetősen óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban is, hogy mennyit playbackel majd a színpadon. "Azt hiszem, hogy a műsor jelentős része élő lesz" – fogalmazott Perry, aki a legnépesebb követőtáborral büszkélkedhet a Twitteren.

Két évvel ezelőtt Beyoncé adott koncertet a félidőben, de produkcióját kissé beárnyékolta, hogy nem sokkal korábban kiderült: playbackről énekelt Barack Obama amerikai elnök eskütételén.

A vasárnapi nagydöntőn a címvédő Seattle Seahawks és a New England Patriots csap össze az arizonai Glendale-ben, a Phoenixi Egyetem stadionjában.

Tavaly Bruno Mars a Red Hot Chili Peppers kíséretében lépett fel a Super Bowl félidejében: a produkcióra rekordot jelentő 115,3 millió televíziónéző volt kíváncsi, ami kicsivel több volt, mint a bajnoki mérkőzés átlagnézettsége.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.