Öt év múlva jöhet a péniszklónozás
Egyelőre nyúlfarknyi az eredmény, de az új eljárás ígéretes.
Egyelőre nyulakkal ért el sikereket Anthony Atala, de hamarosan embereknél is lehetségessé válhat az, hogy új, saját hímvesszőt kapjanak, amennyiben ez szükséges.
Eddig meglehetősen tökéletlen megoldások álltak rendelkezésre azoknak, akik genetikai hiba, sérülés vagy rákos megbetegedést követő műtét miatt veszítették el péniszüket. A pótlásokat az alkar vagy a comb izmaiból és bőréből lehet elkészíteni, "működésüket" pedig protézisek, például pumpák biztosítják.
Az átültetés viszont súlyos immunreakció kockázatával jár. Ennek a problémának új megoldását kutatja Anthony Atala az észak-karolinai Wake Forrest intézetben.
A kutatás célja, hogy a beteg megmaradt sejtjeiből hozzanak létre új nemi szervet. Bár különféle szervek ilyen klónozásán régóta dolgoznak, a pénisz nehéz feladat elő állítja a tudósokat, mivel sokféle szövetből áll. Atala szerint még öt év szükséges ahhoz, hogy az ilyen pótlás biztonsággal kivitelezhető legyen, első lépésként kisebb darabok növesztését szeretné elérni. A technológia számításai szerint körülbelül öt év múlva válhat elérhetővé a betegek számára. (Forrás: Mirror)