2014. július. 06. 18:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 06. 17:57 Shake

Első születésnapját ünnepelte a Tajvanon született első pandabébi

Gyümölcstortával, több ezer ujjongó gyermek társaságában ünnepelte első születésnapját vasárnap Jüan Cej, a Tajvanon született első óriáspanda, akitől azt is megkérdezték, mi lesz, ha nagy lesz.

Ahogy az az egyéves gyermekek esetében is történik, a kispandával is eljátszották a csua csou nevű kártyajátékot, amelyből a szülők azt próbálják kihámozni, milyen foglalkozást választ magának csemetéjük, ha majd felnő. Az első kártya, amelyet Jüan Cej kihúzott a pakliból, arra utal, hogy a tajvani születésű panda festőnek készül. Lehet azonban, hogy mérnök, légiutas-kísérő vagy tanár lesz belőle.

A gondozók almából, ananászból, céklából, sárgarépából és piskótából álló óriási tortával kedveskedtek a tajpeji állatkert üdvöskéjének. A nagyközönségnek januárban bemutatott óriáspanda-kölyök az első félévben segített 50 százalékkal, 2,4 millióra növelni a látogatók számát.

 A jelenleg születéskori súlyának 185-szeresét, 34 kilót nyomó panda kiváló egészségnek örvend, és készen áll a felnőttétrendre való áttérésre gondozói szerint. Jüan Cej a mesterséges megtermékenyítésre tett négyévnyi erőfeszítés eredményeként jött világra, szülei ugyanis nem voltak hajlandók párzani.

A szülőket - Tuan Tuant és Jüan Jüant, akiknek neve egyesülést jelent - 2008-ban ajándékozta Tajvannak a szárazföldi Kína a kétoldalú kapcsolatok javulásának szimbólumaként.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.