2014. április. 12. 09:00 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 12. 09:02 Shake

Életfogytiglan a tűsarkúval gyilkoló nőnek

25-ször szúrta fejen a férfit. Pedig szerette.

A 45 éves Ana Trujillo egy közös bárlátogatás után veszett össze a nála közel 15 évvel idősebb férfival, aki a houstoni egyetem - Svédországból bevándorolt - tanára és kutatója volt. A nő szerint a férfi támadt rá, lökdösni és fojtogatni kezdte, ő pedig védekezésképpen kezdte el ütni a hegyes cipősarokkal.

Az ügyészség szerint viszont szándékos gyilkosságról volt szó, amit súlyosbított az is, hogy a bíróság előtti vallomásaival a mexikói származású Trujillo megpróbálta utólagosan lejáratni áldozatának személyét, züllött, erőszakos embernek állítva be őt.

A védelem a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés kategóriája mellett kardoskodott, és azt szerette volna elérni, hogy Trujillo mindössze kétéves börtönbüntetést kapjon. Az esküdtek azonban a tárgyalást követően gyilkosságban mondták ki bűnösnek a nőt, kiemelve az összességében halálosnak bizonyult cipősarokszúrások magas számát.

Ana Trujillo még az ítélethirdetést megelőzően is azt hangoztatta, hogy szerette élettársát, és akarattal soha nem ölte volna őt meg.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.