2014. január. 09. 16:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 09. 19:59 Shake

Rejtélyes eset: összekötözött lábú tehenek tetemét sodorta partra a víz

Titokzatos ügyben nyomoz a svéd hatóság: összekötözött lábú tehenek tetemét sodorta partra a víz Dániában és Svédország déli részén az elmúlt napokban.

A rendőrség szóvivője a Sydsvenskan című lapnak nyilatkozva szokatlannak nevezte a Svédország déli részén lévő Schonenben tapasztalt eseteket. 

December vége óta Svédországban már nyolc, Dániában két tehenet vetett partra a víz. Hogy honnan származnak, a nyomozóknak egyelőre nem sikerült kideríteniük. 

"Feltehetőleg egy hajón tartották az állatokat, majd megölték és a vízbe hajították a tetemeket" – mondta el Ingvar Wennersten svéd államügyész.

Az eset történhetett egy nemzetközi vízen lévő, külföldi legénységgel rendelkező hajón is, ezért különösen nehéz a nyomozás. A tettesek ráadásul eltávolították az állatok ismertetőjegyeit is.

Kult Pálúr Krisztina 2025. március. 09. 18:25

Gyógyíthatatlan agydaganatot hazudott magának, ezzel lett az egészséginfluenszerek mérgező prototípusa

Szélhámosok mindig is voltak, az internetnek, pontosabban a közösségi oldalaknak köszönhetően pedig talán aktívabbak, mint valaha. Belle Gibsont a róla szóló dokumentumfilmben az Instagram legborzasztóbb csalójának nevezik: azt állította, halálos betegséget diagnosztizáltak nála, és közben hamis reményt adott olyanoknak, akik a legsebezhetőbbek közé tartoznak.