2013. november. 12. 15:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 12. 15:06 Shake

Kártérítést kell fizetnie a polgármester szeretőjének

Csaknem 30 ezer eurónyi, vagyis átszámítva körülbelül 9 millió forintnyi kártérítést köteles fizetni egy török nő szeretője feleségének, mert a házasságon kívüli kapcsolat tönkretett egy családot.

A döntéssel az antalyai bíróság egy helyi politikus megcsalt feleségének adott igazat – közölték török újságok kedden. A csalfa férjnek nem kell fizetnie félrelépéséért.

Mustafa Gül kerületi polgármester válófélben van feleségével, titkolt kapcsolatából gyermeke is született. Két évvel ezelőtt a megcsalt feleség beperelte férje szeretőjét és kártérítést követelt. A szerető ügyvédje viszont hangsúlyozta, hogy a feleség tudott férje tizenöt éve tartó kapcsolatáról és el is fogadta azt.

A bíró végül a panaszosnak adott igazat. Döntését azzal indokolta, hogy a család a törvények különleges védelme alatt áll, a társadalom értékrendszerében kiemelt helyet foglal el. A szerető pedig tudta, hogy nős férfival létesít kapcsolatot, a férfi családjában keletkező károk pedig elkerülhetetlenek voltak.

 

hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.