Egy 24 éves táncművész hallgató a brit uralkodói sarj választottja. Ismerőseik szerint kapcsolatuk olyan komoly, hogy még az idén sor kerül a lánykérésre, jövő tavasszal pedig az esküvőre.
Még az év végéig megkéri barátnője, Cressida kezét Harry herceg, a nemrég apává lett Vilmos herceg öccse - írta a Daily Mail vasárnap több névtelen forrásra hivatkozva.
A 28 éves herceg bő egy éve jár a 24 éves táncművész hallgatóval, és kapcsolatuk olyan komolyra fordult, hogy azt fontolgatják, bejelentik eljegyzésüket. A Daily Mail forrásai szerint Harry barátainak azzal viccelődött, hogy most már "bármelyik nap" megtörténhet a lánykérés. A pletykáknak különösen tápot adott azzal, hogy romantikus szafarira vitte Botswanába Cressidát, mivel Vilmos herceg is egy szafari alkalmával kérte meg Kate Middleton kezét.
Az ismerősök szerint Harry úgy érzi, megtalálta az igazit. Az egyik névtelen forrás odáig merészkedik, hogy jövő tavasszal akár az esküvőre is sor kerülhet.