Tojással dobálták meg Győzike házát
Szemetet szórnak az udvarára, megdobálják a házát, ellopják a kukáját, kötözködnek vele az utcán, Győzike mégis marad Salgótarjánban.
Az egyik legelhanyagoltabb ház lett a környéken Gáspár Győző háza. A Salgótarján elegáns negyedében álló ház falai megrepedeztek, hullik a vakolat, rozsdás a kerítés, gazos a kert - írta a Bors.
Az utca egyik lakója azt mondta, volt, aki sárral dobálta meg a házat. A Győzike Show című műsorral feltűnt háztulajdonos azt mondta, a ház azért van ilyen rossz állapotban, mert irigyei rendszeresen összemocskolják és rongálják.
Néhány nappal ezelőtt 50 tojást találtak a kertben szétdobálva - mondta. Az udvart rendszeresen teleszórják szeméttel, és egy ízben a kukájkuat is ellopták.
Gáspár Győzőt saját bevallása szerint egyébént már le is köpték Salgótarjánban, kötözködtek vele, majdnem megverték. Ennek ellenére a házat nem adja el.