2013. május. 06. 19:34 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 06. 19:33 Shake

Hatezer kerékpárral startol a New York-i bicajkölcsönző

A tervek szerint már májustól működik majd a New York-i biciklikölcsönző-hálózat, amely hatezer kerékpárral és 330 állomással indul.

Egyelőre Manhattanben és Brooklyn egyes részein lesz elérhető a rendszer, de a tervek szerint Queensre is kiterjesztik, és idővel összesen 10 ezer bicikli várja 600 helyen a kölcsönzőket. A nagyváros vezetői remélik, hogy az újdonság enyhít majd valamennyit az állandó dugón, mert lesznek, akik a kocsikból átpártolnak az 1100 kilométernyi kerékpárútra, amelyből 500 kilométert az utóbbi öt évben építettek.

A szolgáltatás neve Citi Bike, mert a kialakítás költségeit zömmel a Citibank állja: 41 millió dollárt ruházott bele. Partnere, a Mastercard cég 6,5 millió dollárt fektetett a vállalkozásba. A hasznon a beruházók és a város osztozik.

A biciklibérlőknek 95 dollárt - bő 20 ezer forintot - kell fizetniük, hogy egy éven át használhassák a kerékpárokat naponta összesen 45 percen át. Hogy hányszor kerekeznek, azt nem korlátozzák. 24 órára 10 dollár a tarifa, ezért a pénzért egész nap lehet pedálozni. Lesz heti bérlet is, annak ára 25 dollár. A biciklik 3 sebességfokozatúak. Sisakot nem kötelező viselni, de ajánlott. A kölcsönzésből kizárták a 120 kilónál súlyosabbakat a biciklik épségének megőrzése érdekében.

A kölcsönző-hálózatnak már működnie kellene, de kétszer is elhalasztották a startot. A második esetben a Sandy vihar miatt, amely súlyos károkat okozott az állomásokban, de még a kerékpárállományban is.

A kölcsönzéstől a forgalmi helyzet némi javulása mellett a balesetek számának csökkenését is remélik, mivel a statisztikák szerint az autósok óvatosabban vezetnek ott, ahol több a biciklis.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.