2013. április. 09. 17:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 09. 17:12 Shake

Ferenc József haját is elárverezik Bécsben

Ferenc József egy hajtincse és több használati tárgya is kalapács alá kerül áprilisban a Dorotheum bécsi aukciós ház árverésén.

A kék bársonybélésű dobozkában őrzött ősz hajtincs a Dorotheum közleménye szerint Eugen Ketterlnek, Ferenc József utolsó komornyikjának a gyűjteményébe tartozott, az egykori osztrák császárhoz, magyar királyhoz köthető más tárgyakkal együtt. Becsült értéke 400-600 euró (mintegy 120-180 ezer forint).

Jóval mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk például a gyűjtőknek azért az egy pár mandzsettagombért, amelyek egykor Ferenc József kézelőjét díszítették. A 6-8 ezer euró (1,8-2,4 millió forint) értékűre becsült gombokhoz írásos tanúsítvány is tartozik, Ketterlnek, a császári ruhatár egykori gondozójának kézírásával.

Kalapács alá kerül még egyebek mellett egy zsebkendő és egy cigarettaszipka is 600-900 euróért. Egy vadászbrossért legalább 2,5-5 ezer eurót várnak az április 25-i árverésen.

Az aukción gazdát cserélhet egyebek mellett a tragikus sorsú Rudolf trónörökös vázlatfüzete is, és sok más, a Habsburg-ház és más európai uralkodóházak tagjainak tulajdonítható használati tárgy.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.