2012. december. 06. 16:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 06. 17:04 Shake

Fenyő Iván nem kímélte Pataky Attilát

December 6-án a SuperMokka című műsorba a karácsonyi dalokat előadó, csillogó szemű kisgyerekek után nem sokkal Pataky Attila érkezett: Fenyő Iván pedig nem volt kedves a vendéggel, némi udvariaskodás után az énekes közelmúltját kezdte boncolgatni, amire az Edda énekese kissé ingerülten reagált - számolt be az Origo.

A SuperMokka című műsorban december 6-án Pataky Attila volt a vendég, és Fenyő Iván műsorvezető pár udvarias mondat, a régi Edda-időszak méltatása után elkezdte kóstolgatni a zenészt azzal, hogy az örökéletű isteni fénylélekről szóló szövege, már-már misszionáriusi tevékenysége erős kontrasztban van azzal, hogy zálogházakat üzemeltetett, és a netre is felkerül videóban perceken át förtelmesen káromkodott, meglehetősen primitív stílusban - számolt be az Origo.

Pataky mosolyogni próbált, majd azzal vágott vissza, hogy még szerencse, hogy beszélgetőtársa, Fenyő Iván tökéletes ember. "Emberként egy abszolút hibás áru vagyok. Elindultam a miskolci vasgyárból, ahol egyetlen érv volt, az ököl. Én a zenével tudtam onnan kitörni, mentem szenvedélyesen, közben számtalan dolog történt velem. Isten mindig a tenyerén hordozott, akkor lett gáz, amikor leugrottam" - magyarázta Pataky.

Eztán Fenyő továbbra is azt próbálta megtudni, hogyan vetkőzhet ki magából egy ilyen mélyen vallásos ember, mint ahogy az Edda frontembere tette pár éve. "Ha ok nélkül támadnak meg, nem tudok szent ember lenni. Én a lemezeimben vagyok, a többi csak egy esendő pofa" - válaszolta.

A rövid, de ideges hangulatú interjú végén Pataky szerényen még elmondta, hogy három családot segít, hogy ne éhezzenek, de többet nem tud, mert magának kell segítenie, "hogy egyben maradjon". A nem túl őszintén mosolygó zenész végül azt javasolta Fenyőnek, hogy más Edda-videókat is nézegessen a neten, ugyanis "rengeteg csodát sikerült összehozni".

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.