2012. november. 28. 09:35 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 28. 09:35 Shake

Rendbehozzák a régió egyik legnagyobb angolkertjét Dégen

Megkezdődött Közép-Európa egyik legnagyobb angolkertjének helyreállítása. A Fejér megyei Dég klasszicista kastélya körüli kertben kikotorják a tavakat, gyalogoshidakat építenek és rendezik a csatornarendszert.

A tórendszer és környezetének rekonstrukciója három ütemben zajlik majd: az első ütem kivitelezését elkezdték, a másik két ütem előkészítési szakaszban van. A három projekt összesen 785 millió forint összértékű, és a Környezet és Energia Operatív Programban valósulnak meg.

A tervezett munka a legnagyobb kerthelyreállítás lesz Magyarországon a második világháború óta. Az első szakaszban a Parktó rekonstrukcióját végzik el. A másik két projekt (a Szerpentin tó és a kapcsolódó kastélyparki terület, illetve a sírdomb körüli parkterület és a déli árapasztó csatorna helyreállítása) megvalósításával befejezik a történeti kert teljes újjáépítését.

A tervek szerint a csaknem másfél kilométer hosszú, 11,3 hektár területű tóból kikotorják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott 127 ezer köbméternyi iszapot, rekonstruálják a partvonalat, és rendezik az áradásokat meggátoló csatornarendszert. Ezzel nemcsak a vízi ökoszisztéma egyensúlya áll helyre, hanem megszűnik az árvízveszély is.

Összesen tizenegy gyalogoshíd épül meg eredeti formájában, és 3,2 kilométer sétaút újul meg. Az első ütemben rendezik a tó és a kastély közötti területeket, újjáépül a tó legnagyobb szigetére átvezető faszerkezetű gyalogoshíd, illetve elbontják a park összképét zavaró vasbeton fürdőmedencéket és sportpályákat.

Az eredetileg csaknem 300 hektáros parkot 1813 és 1820 között Festetics Antal megbízásából hozták létre három patak találkozásánál. A park tervezője nem ismert, de felmerült a klasszicista kastély alkotójának, Pollack Mihálynak a neve, aki feltehetően kerttervezéssel is foglalkozott. Az építéskor az országutat kiegyenesítették, fasorral szegélyezték, így a kastély impozáns udvari homlokzata már 14 kilométerről látható volt. A panorámát gondosan megtervezték: a szigeten álló Hollandi-házra, a falu katolikus és református templomára, valamint a park távoli pontjaira nyílik szép kilátás.

A park falu felőli szélén terült el a nagy konyhakert, amelyben a Pollack által tervezett klasszicista narancsház és tizenkét dézsmapince kapott helyet. A család tagjai a park egyik sarkában, a patakágak által szigetszerűen körülfogott dombon temetkeztek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.