A barlangok az Ibériai-hegység azon részén helyezkednek el, amelynek élővilágát kevéssé ismeri a tudomány. Egy meglehetősen elszigetelt, 1550-2000 méteres magasságban lévő területről van szó, amelynek éghajlatát "majdnem extrémnek" nevezik a szerzők, magukban a barlangokban viszont egyenletes, 5-11 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

"A parányi ízeltlábúak a legősibb szárazföldi állatok, az  ugróvillások (Collembola) osztályába tartoznak, és nagy valószínűséggel évezredek óta élnek elszigetelve fajtársaiktól" - magyarázta Enrique Baquero, a Navarrai Egyetem kutatója. Hozzátette: a múlt egyfajta "ereklyéiként" tekinthetők, hiszen túlélték az éghajlatváltozásokat, amelyek "kinti" rokonaikat tizedelték. Ezért oly fontos megismerni, hogy e fajok miként alkalmazkodtak a barlangokban uralkodó viszonyokhoz. Más barlanglakó állatokhoz hasonlatosan az ugróvillásoknak is például fokozott "vegyi" szenzibilitást kellett kifejleszteniük, hiszen a koromsötétben élve visszafejlődött a látásuk.

Az ugróvillások a hatlábúakhoz tartoznak, bár előbbiek elkülönült fejlődési irányt képviselnek: szárnyatlanok, különbözik a szájszervük szerkezete, és úgynevezett ugróvillával (furca) rendelkeznek. Ez a potroh 4. haslemezén ered, és nyugalmi helyzetben előrefelé a testhez simul. Amikor erős izomzata összehúzódik, a villa hátrafelé kivágódik, és ettől a test előrelendül. 

Az ugróvillások három most felfedezett faja - Pygmarrhopalites maestrazgoensis, Pygmarrhopalites cantavetulae és Oncopodura fadriquei - filogenetikailag (törzsfejlődéstanilag) különböző csoportokhoz tartoznak. A kutatók öt másik olyan faj egyedeit is felfedezték, amelyeket a szomszédos barlangokban már dokumentáltak.