2012. október. 01. 08:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. október. 01. 09:03 Shake

Visszatér a képernyőre a savval leöntött modell

Négy év után ismét párkapcsolatban él, és a képernyőre is visszatérhet az a brit modell, akinek arcát volt barátja roncsolta szét kénsavval - számolt be a Blikk.

A huszonnyolc éves Katie Piper 2008-ban akart véget vetni egyre erőszakosabb kapcsolatának, ám akkori párja ezt nem engedte. Többször megverte és megerőszakolta a menekülni próbáló fiatal modellt, amikor pedig már semmi nem használt, felbérelt valakit, hogy savval tegye tönkre a lány arcát.

A maró anyag nemcsak a modell arcát tette tönkre, hanem a bal szemét is: részlegesen megvakult. Katie Piper plasztikai műtétek sorozatán esett át, emellett napi 23 órában speciális maszkot kellett hordania, amellyel az arcán újonnan keletkező szövetet nyújtották. Az arca azonban a körülményekhez képest szépen gyógyult, és a látását is visszakapta.

Katie akkor Anglia egyik legkeresettebb modellje volt, és az egyik tévécsatorna műsorvezetői állásának várományosa.

Most, négy évvel a tragédia után a lány megint párkapcsolatban él, és ismét független nő lett, aki alapítványán keresztül dolgozik a megégett emberek lelki megsegítéséért.

A Blikk azt írja: hamarosan tévés karrierje is újraindulhat. A Channel4 csatornán sugárzott új sorozatban hírességek vesznek át egy rövidebb időre szállodákat, és egy valóságshow keretében nyitják meg újra azokat.