2012. július. 30. 10:02 Utolsó frissítés: 2012. július. 30. 09:54 Shake

Leharapott emberi kart találtak egy aligátor gyomrában egy nemzeti parkban

Kétszeresen is pórul járt egy aligátortámadás áldozata az amerikai Florida államban. Nem elég, hogy egy jól megtermett hüllő leharapta egyik karját, illegális állatetetés miatt még egy helyi bíróság előtt is felelnie kell.

Hétvégi amerikai sajtójelentések szerint a 63 éves idegenvezető családjával együtt még júniusban látogatott el az Everglades-i nemzeti parkba, ahol egy csónakkiránduláson vett részt. Szemtanúk szerint a férfi kezében - a csónakból kinyúlva - egy halat tartott, amikor a vízből egy 2,7 méter hosszú aligátor emelkedett ki, és leharapta az idegenvezető csaknem egész karját.

A nemzeti park illetékesei nem sokkal később befogták az aligátort, és elaltatták. Gyomrában megtalálták a leharapott kart, azt azonban már nem lehetett visszavarrni.

Az áldozatra ugyanakkor további megpróbáltatás várt. A napokban ugyanis idézést kézbesített számára a helyi posta. Eszerint illegális állatetetés miatt bíróság előtt is felelnie kell. A végzés szerint nem vett tudomást arról, hogy Everglades nemzeti parkjában az aligátorok etetése tilos.

A hatóságok a tárgyalás augusztus 22-re tűzték ki. A történet főszereplőjének azonban pontosan 1000 dollár óvadékot már ki kellett fizetnie.