Idegösszeomlást kapott Mészáros Árpád Zsolt
Idegösszeomlással került kórházba Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház musicalszínésze - számolt be a Blikk. Mészárost már kiengedték, otthon lábadozik.
Szívinfarktus- és idegösszeomlásszerű tünetekkel került kórházba Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze, aki a Blikknek azt mondta: egyszer csak azt érezte, nem kap levegőt, szúrt a szíve, izzadt, és nem bírt felállni sem.
Mészárost az X-faktorból ismert Vastag Csaba vitte be a kórházba, ahol nyugtatót kapott, majd hat órán keresztül altatták. A színész a lapnak azt mondta, az orvos szerint ugyanolyan tünetei voltak, mint a 2007-ben elhunyt Kaszás Attilának. "Túlpörögtem, egyszerűen annyira ki vagyok merülve, és annyira besokalltam az utóbbi időben, hogy a szervezetem azt mondta: állj!" - magyarázta a Blikknek a színész.
Mészáros Árpád Zsolt csütörtökön került be a kórházba, de péntek reggel már kiengedték, most otthon pihen. Az is felmerült, hogy egy szanatóriumban fog regenerálódni.