2011. november. 07. 21:08 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 07. 21:05 Shake

Aranyárban kelt el a Lehman Brothers első részvénye

Huszonnégyezer euróért kelt el árverésen Németországban a Lehman Brothers amerikai befertetési bank első részvénye, amely amúgy teljesen értéktelen, mivel a pénzintézet 3 éve csődbe ment.

A részvényt 1994-ben bocsátották ki, de az első példányt nem adták el. A papír a bank vezérigazgatójának szobájában lógott a falon. A pénzintézet 2008-ban dőlt be, és sokak szerint csődje indította el a pénzügyi világválságot.

A 20-szor 30 centiméteres, 50 dollárcent névértékű részvény kikiáltási ára 5 ezer euró volt, melyet a licit csaknem az ötszörösére tornászott fel. A Richard Fuld egykori vezér nevére kiállított részvény a bank két alapítóját, Mayer és Emanuel Lehmant ábrázolja.

A szombati würzburgi árverésen összesen 900 történelmi értékpapír került kalapcsán alá, köztük a Lehman Brothers további 100 részvénye, a világ első vasúttársaságának, a Derby Canal Co.-nak az alapító részvénye, valamint egy 1606-ból származó értékpapír, amely ma a világ legrégibb kölcsönének számít, kibocsátásakor 1000 guldent ért.

Az idők során elértéktelenedett részvényeknek főleg a története mozgatja meg a történelmi értékpapírok gyűjtőinek fantáziáját, "mindig akad olyan darab, amelyhez valamilyen jelentős esemény fűződik" - mondta az árverést szervező Historisches Wertpapierhaus tulajdonosa, Matthias Schmitt.

Az aukción közvetítőként fellépő Schmitt szerint körülbelül 2000 gyűjtője lehet a világon a történelmi értékpapíroknak, ezek fele Németországban él. Adatai szerint az ő aukciósházán kívül még két európai cég foglalkozik efféle papírok adásvételével.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.