2011. szeptember. 21. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 21. 17:08 Shake

Repesnek a németek a boldogságtól - mi a recept?

Rég nem voltak olyan boldogok a németek, mint most. Legalábbis ez tűnik ki abból a kutatásból, amelynek eredményeit Berlinben tették közzé. A Die Welt című napilap szerdai számában részletesen ismertette Németország 2011-es "boldogságatlaszát". Eszerint az ország északi csücskében, továbbá délen a legboldogabbakaz emberek, ugyanakkor az egykori NDK-hoz tartozó, keleti Türingiában a legmagasabb a boldogtalanok száma.

A kutatók a német polgárok elégedettségét a jövedelem, a munka, a család, továbbá az egészség, valamint a kultúrához való hozzájutás alapján vizsgálták. Abból indultak ki ugyanis, hogy ezek azok a tényező, amelyek leginkább befolyásolják az emberek boldogságérzetét, mindezt pedig egy 0 és 10 közötti skálán ábrázolták. Az elmúlt években voltak már hasonló vizsgálatok, de azok meglehetős borús eredményt hoztak. Eszerint a németek utoljára igazán boldogok - de akkor is csak maximum a skála 7-es fokozatáig - 2001-ben voltak.

Tíz évvel később azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, és a tanulmány szerint szinte ugrásszerűen felerősödött a németek boldogságérzete. A tízes skála mutatója egy csapásra több tartományban szökött 7 fölé, a legmagasabb szintet az önálló tartománynak számító, északi Hamburg 7,38-cal, valamint 7,10-zel a déli Bajorország érte el. De a boldogság mutatója 7 fölé szökött Alsó-Szászországban, továbbá Baden-Württembergben és Schleswig-Holsteinben is. Ugyanakkor a legboldogtalanabbak az emberek Türingiában, ahol a skála 6,45-öt mutatott, valamint Szász-Anhaltban és Hessenben, ahol nem sokkal volt magasabb az érték.

A tekintélyes allensbachi demoszkópiai intézet irányításával végzett kutatás rávilágított arra, hogy leginkább a nemhez való tartozás, továbbá a pénz, valamint az egészség befolyásolta a németek boldogságérzetét. A felmérésekből kitűnt, hogy a nők általában boldogabbak, mint a férfiak, legalábbis fiatalabb korukban, mint ahogy az is, hogy általában inkább boldogok a tartós kapcsolatban, főként házasságban élők, mint az egyedülállók. A kutatások alapján egyértelművé vált, hogy az emberek hangulatát az euró válsága, valamint az esetleges recesszióra utaló veszélyjelenségek szinte egyáltalán nem befolyásolják. Ezzel szemben a pénz, valamint az egészség igazi "boldogságfaktor". A házasság és a tartós kapcsolat ugyan úgy boldogsághormont termel, mint ahogy a barátokkal való gyakori találkozás, a rendszeres sport, valamint a saját lakás is.

De a boldogság szempontjából legalább ennyire fontos a kedvező munkahelyi környezet, a jó és megértő, valamint dinamikus főnök és általánosságban a szakmai siker. Ez utóbbi kapcsán az allensbachi intézet vezetője, Renate Köcher felhívta a figyelmet arra, hogy Németországban is hiányzik a megbecsülés kultúrája. Pedig Köcher szerint a felettesek általi elismerés, illetve dicséret fontosabb az anyagi elismerésnél is. Az intézetvezető emellett a boldogság szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a munka tartalmát is.

A tanulmány szerint a boldogsági mutató ingadozik az életkor szerint is. A legboldogabbak a huszonévesek, akik még kevesebb kötelezettséggel rendelkeznek. Harminc fölött viszont csökken a boldogsági érzet, amely 40 és 60 év között a legalacsonyabb, amikor általában a legtöbb a munkával, valamint a családdal kapcsolatos teher. A kutatás egyértelműen rámutatott arra, hogy a boldogság szempontjából egyre kisebb különbség a Németország keleti és nyugati fele, azaz ez egykori NDK, illetve Nyugat-Németország között. A keletnémetek ma boldogobbak, mint az egyesülés előtt, ami pedig az összlakosságot illeti: a tanulmány szerint az állampolgárok többsége egy évtized után ismét "repes a boldogságtól".