Elbukta a pert az önjelölt druida
Egy magát druidának tartó férfi a brit legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy a Stonehenge-nél korábban talált emberi maradványokat további kutatások helyett azonnal temessék vissza, ám a bíróság kedden elutasította a kérését.
A nevét Arthur Pendragon királyra változtató férfi a brit igazságügyi minisztérium azon döntése ellen tiltakozott, amely szerint a sheffieldi egyetem kutatói 2015-ig vizsgálhatják a 2008-ban talált maradványokat.
A lelet több mint 40 ember csontjaiból áll, és a maradványok legalább ötezer évesek. A kutatás ellen tiltakozó férfi szerint a csontok a "királyi vérvonalhoz" vagy a "papokhoz" tartozók maradványai, akik "nagyszerű nemzetünk alapító atyái" lehettek.
Azt mondta: attól tart, hogy a csontok sosem kerülnek vissza lelőhelyükre. Az ítélet után mindenesetre az 57 éves volt katona úgy nyilatkozott, hogy tovább harcol. "Ha nem érjük el, hogy visszategyék a csontokat, a salisburyi múzeumban végzik majd" - fogalmazott.
A férfi, aki Arthur Rexként írta alá a bírósági papírokat, bejelentette: hétfőn a monumentális őskori építményegyüttesnél várja az őt támogatókat, hogy kifejezzék tiltakozásukat a döntés ellen. Megjegyezte: aznap lesz három éve, hogy a maradványokat elvitték a lelőhelyükről.