2011. június. 27. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 27. 11:26 Shake

Túladtak a '80-as évek egyik legismertebb relikviáján

Michael Jackson piros bőrdzsekije, amelyet a Thriller klipjében viselt, 1,8 millió dollárért (340 millió forintért) kelt el egy Los Angelesben megrendezett árverésen.

A híres ruhadarabot Deborah Landis, a videoklipet rendező John Landis felesége tervezte. Kettő készült belőle a szám 1983-as felvételéhez, a másik, kissé megviseltebb darab a Jackson-örökösök birtokában van. Az árverésre került dzseki értékét az is emelte, hogy Jackson aláírása szerepel az ujján. 

A relikviát tucatnyi érdeklődőt túllicitálva végül Milton Verret texasi üzletember vásárolta meg, aki bejelentette, hogy jótékony célra akarja felhasználni. Mint mondta: az a terve, hogy "világkörüli turnéra" küldi a dzsekit, és a bevételből gyermekkórházakat támogat majd világszerte. A vasárnapi árverésen befolyt pénz egy részéből a két esztendeje elhunyt Jackson két bengáli tigrisének elhelyezéséről gondoskodnak.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.