Mit sportoljunk a Balatonnál?
Gondtalan heverés a nyugágyban, jéghideg sör, hekk és fagyi – természetesen így is élvezhetjük a Balaton nyújtotta örömöket. De ha ennél aktívabb, igazi sportos nyaralásra vágyunk, a magyar tengernél akkor is jó helyen járunk. Felsorolni is nehéz, hányféle sportolási lehetőséggel vár minket a tó és környéke.
Ugorjunk is fejest egyből a téma közepébe. Az első sport, ami eszünkbe jut a Balatonról, biztosan az úszás. Épp 130 éve történt, hogy legnagyobb tavunkat egy kiváló sportember először átúszta, mégpedig ott, ahol a legszélesebb. Szekrényessy Kálmán 1880 augusztusában Siófok és Balatonfüred között 6 óra 40 perc alatt tette meg a 14 kilométeres távot. A 34 éves katonatiszt nem mindennapi teljesítménye volt az első időre mért úszás, amit a magyar úszósport születésnapjaként is emlegetnek. Innentől fogva rendszeressé váltak az átúszások, a jelentkezők kis száma miatt azonban a századelőn már lecsökkentették a versenytávot, előbb 13, majd 7, később pedig 5 kilométerre. A cikk folytatásáért kattintson!