A Movement for Spiritual Integration in Absolute jógaszervezet hét tagját keresi a rendőrség Indiában pornográfia gyanúja miatt. Központjukat Teynampetben június 8-án bezárták.
Tantra: a szerelem ösvénye – így szólt annak a kurzusnak a címe, melyre május 28-tól június 8-ig került volna sor a Movement for Spiritual Integration in Absolute (MISA) elnevezésű nemzetközi jógaszervezet szervezésében indiai Teynampetben. A Times of India azonban június 3-án egy leleplező cikket közölt, melyben arról ír, hogy az oktatás keretein belül pornográf tevékenység zajlik. Az oktatók között kettőről, Mihai és Adina Stoianról például filmfelvételek birtokában kiderítették, hogy pornószínészek. A mintegy száz „hallgatóval” induló tantra-képzést a cikk megjelenése után berekesztették, három tanító pedig azonnal távozott az országból.
A többiek még az országban vannak, és mivel csupán turista vízummal rendelkeznek, a munkavállalási engedély hiánya miatt is a hatóságok nagyítója alá kerültek. Ezt azonban ki tudták védeni, ugyanis, mint a legtöbb jógaközpontban itt is önkéntességi alapon folyik az oktatás.
A Times of India által megkérdezett tanítványok közül senki sem bánta, hogy pornós múlttal rendelkeznek a instruktőrök: "Nem érdekel, mit csinálnak odahaza ...Két éve tanulok itt, azóta sokkal energikusabb, kreatívabb és innovatívabb vagyok az élet minden területén" - mondta például Rajesh Shah, egy 45 éves vállalatvezető Chennaiból.
A tantrának több értelmezése van, nyugaton a szexuális élet művészeti ágát látják benne, Bivolaru például egy nem hivatalos tanulmányában, a Tantrikus szerelem titkos ösvényében így csinált kedvet az általa képviselt eszméről: Álmodozott már arról, hogy intenzíven és mélyen szeretkezzen a nőjével, vagy akár tíz órán keresztül, megszakítás nélkül? Ez a könyv felfedi a titkos praktikákat, közérthető nyelven, ha engedi, hogy az író személyes tapasztalatain keresztül vezesse ezen az úton.