A lányokat viseli meg a szülők válása
"Elsősorban a nőkre gyakorol egy életen át tartó, szinte minden területre kiterjedő negatív hatást a szülők válása" -...
"Elsősorban a nőkre gyakorol egy életen át tartó, szinte minden területre kiterjedő negatív hatást a szülők válása" - fejtette ki a kutatás vezetője a Jediot Achronot című izraeli lapnak. Az elvált szülők gyermekeire általánosságban jellemző, hogy hajlamosak hamarabb befejezni iskolai tanulmányukat, és kevesebb szakmai sikert érnek el. Az ilyen lánygyermekeknél ezen felül minden területen alacsonyabb az általános rátermettség érzése, mint a fiúknál.
Tal Schemer-Elkajam pszichológus véleménye szerint a lányokat azért érinti meg jobban a válás, mert érzelmi szinten sokkal jobban kötődnek a szüleikhez. "Szüleik kevésbé sikeres modelljét látva a lányok magukra vonatkoztatva vonnak le negatív következtetéseket" - mondta a szakértő. A fiúk önértékelését ezzel szemben elsősorban függetlenségük és a szülőktől való elszakadás alakítja, így a válás kevesebb romboló hatást fejt ki életükre. A pszichológus vizsgálatai során összesen 509, 17 és 25 év körüli önkéntest kérdezett meg. A kutatásban részt vevők fele elvált szülők gyermeke volt.