2010. november. 10. 21:59 kadarm Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 21:31 Shake

Balatonfüredi hotelszemle: a Flamingót teszteltük

Jól sikerült őszi kiruccanásunk a Balaton északi partjának fővárosába, Balatonfüredre. Programunkat kellemessé tették a Flamingó Wellness Hotelben eltöltött napok is, ami több szempontból is ideális választásnak bizonyult.

Két tiszteletkör után sikerült helyet találnunk a hotel előtti parkolóban, mivel még a kedvező időjárású őszi napokon is svájci, német, szlovák rendszámú autók állnak a hazaiak mellett. Igaz, a recepción való bejelentkezéskor kiderült, zárt belső parkolója és mélygarázsa is van a négycsillagos szállodának. Aztán hamar jött a meglepetés is, magasabb komfortfokozatú szobát kaptunk az általunk rendeltnél. A tágas, szépen berendezett szobánkon erkélyt is találtunk, ami az általunk rendelt kategóriában nem szerepelt. Az erkélyről a jobb napokat is látott szomszéd szálloda kissé lepukkant, ürességtől sóhajtozó parkolójára és saját hotelünk szemeteskukáira láttunk rá közvetlenül. Gondoltuk, kérünk egy szobacserét. Visszatérve a recepcióra azt az infót kaptuk, a szálloda ajándékaként jobb, félpanorámás szobában helyeznek el bennünket. Ha ragaszkodunk a cseréhez, cirka napi tízezerért megtehetjük.

A folytatást ide kattintva olvashatja el.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.