A Miss Universe versenyzőinek webes interjúiból két dolog derült ki biztosan: a legtöbb nő több tisztelet követel, illetve mindegyik szívesen változik báránnyá, tehénné, rakétává parancsszóra. Ma kiderült, melyikük érdemelte ki a világszépe címet 2010-ben.
Az idei Miss Universe-en 83 lány versengett a koronáért, mely a Miss World mellett az egyik legrangosabb nemzetközi elismerés szimbóluma. Hogy mi a különbség a két megmérettetés között? Nem sok, mindkettő az USA-ból származik, a Universe cím érdekessége, hogy 1952-ben azért rendezték meg először, mert az 1951-es Miss America nyertese nem vállalta a fotózást a főszponzor fürdőruhájában.
A Catalina swimwearnek több sem kellett, úgy döntött, életre hív egy másik mérkőzést, ahol bevállalósabbak a lányok.
A Kaliforniában megrendezett első Miss Universe-re 30-an jelentkeztek, és egy 17 éves finn, Armi Kuusela vitte a pálmát majd pózolt vidáman az egyrészes úszódresszben.
A verseny 59 éves történetében folyamatosan változtak a szabályok, mégis amit kihangsúlyoz a Miss Universe Organization (MUO), hogy a hölgyek okosak, céltudatosak és felkészültek. A küldöttek pedig a MUO részeseiként a mindennapi életükben is bizonyságot tesznek ezekről a jellemzőkről, mint egyének, akik abban a reményben versenyeznek, hogy karrierjükben előreléphetnek, elérhetik saját és humanitárius céljaikat, továbbá nőként arra vágynak, hogy mások életét is jobbá tegyék- írja a szervezet az ideális jelöltek ars poetica-ját weboldalán.
Elsőként arra volt kíváncsi a zsűri, hogy milyen tanácsot adnának a férfiaknak a hölgyek. A válaszokat összevetve érdekes összefüggéseket figyelhetünk meg geográfiai szempontból. Az afrikai kontinens országainak legszebbjei egytől-egyig a tiszteletet hangsúlyozták ki a válaszukban. A legtöbbjük, azt is megemlítette, hogy a nők ugyanannyit érnek, mint a férfiak, ugyanarra, sőt többre képesek, és nélkülük a hímek sehol sem lennének. Ezt még a szőke Dél-Afrikai Köztársaság választottja is megemlítette. A világ emancipáltabb vidékein a nők több figyelmet kérnek és érzelmesebb hímeket. Az öntudatosabb ausztrál és és lengyel rendet szeretne, a WC-ülőke lehajtása, a zoknik összerendezése számukra kifejezetten fontos. A magyar lányon kívül még egy versenytárs említette, hogy legyenek kitartóbbak a férfiak. Miss Albánia bár rossz angolsággal, de elárulta, hogy a nők nem gondolják olyan komolyan, ha nemet mondanak, és háromszor nyugodtan próbálkozzanak még a hódítók, ehhez képest a holland lány arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemleges választ ne forszírozzák a hímneműek.
Összesen három szépségnek fontos a férfiak humora, ketten pedig a nők csokoládéhoz való jogáért emelték fel szavukat. Az egyiptomi lány kiemelte, hogy igazsgátalannak tartja, hogy a férfiak nyugodtan megcsalhatják nőiket, és nagyobb empátiát kért a maccsóktól, a tanzániai ennél messzebb ment és kijelentette, hogy bár még sokan nem ismerték fel, de immáron a nők világában élünk.
Egyesült Államok szépe azt tanácsolja, hogy húzzanak szép cipőt a férfiak, azt viszont nem szereti, ha állandóan a kocsijukról és a házukról beszélnek. Ő igazán egyedi választ adott a második kérdésre is, amelyben élete legjobb ajándékát kellett megneveznie. Azt mondta, az a pizza volt az, amit a Miss USA választás után a szponzoraitól kapott. A legtöbb hölgy mégis inkább immateriális javakat sorolt fel, gyakran elhangzott a család és a barátság adománya, hárman nevezték meg a nevelést és a taníttatást igazi ajándéknak, mások a nagymamától, apukától vagy anyukától kapott gyűrűnek örültek a legjobban, de voltak hárman, akik a barátjuktól kapott csecse-becsét ajnározták. Ez azért érdekes, mert a verseny szigorú szabályai szerint, a Miss Universe-nek egyedülállónak kell lennie uralkodása alatt. A házasság és a gyermekáldás eleve kizárt, mind jelöltként, mind királynőként. A koronáért tehát kénytelenek lesznek beáldozni szerelmüket.
A harmadik kérdésnél életük legrosszabb randijáról kellett mesélniük. A szép társaság körülbelül fele még egyáltalán nem randizott, voltak egyesek, akik sosem éltek át kellemetlen randevút, csak elvétve hallható lebilincselő sztori, az egyik lány azért panaszkodott, mert hagymaszagú volt az udvarlója, a másikat a McDonald'sban egy pohár kólával öntötte nyakon a fiúcska.
A webes interjú megkoronázásaként végül arra szólítják fel az okos, célorientált és felkészült versenyzőket, hogy éljék bele magukat néhány állat illetve tárgy szerepébe és utánozzák hangjukat. Így igazán poénos zárás látható, ahol mindegyik küldött meghazudtolja, esetleg alátámasztja az előzőekben mondottakat. Mindenesetre egytől-egyig belemennek a játékba, és még a bőszen tiszteletet követelők is alázatosan bégetnek, robbannak és bőgnek, mint egy tehén.
Augusztus 23-a estéjén (hazai idő szerint 24-én hajnalban) először a tizenöt döntőst mutatták be, ám Babinyecz Tímea nem volt elég szimpatikus a zsűrinek, akik ismeretlen szempontok alapján döntöttek. A következő selejtezőben a bikinis felvonulás után tízre csökkent a létszám.
A nagyestélyis bemutatóhoz John Legends ütötte az akkordokat, miközben a ruhakölteményeikről vallottak a szerencsés kiválasztottak, felvételről. A végső ötnek kellett csak élőben megszólalnia, a zsűri kérdései az internet veszélyeire, a halálbüntetésre és a repülőtéri biztonsági intézkedésre vonatkoztak, melyre röviden, de velősen próbáltak felelni a legeslegszebbek. Két hölgy, a mexikói és az ukrán tolmács segítségét vette igénybe és saját nyelvén válaszolt, ami nem jelentett hátrányt, ugyanis a korona a közép-amerikai fejére került végül, udvarhölgyei Miss Jamaica és Miss Ausztrália.