2010. augusztus. 03. 21:13 Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 03. 21:01 Shake

A világ legjobb fagylaltja

Elterjedt vélemény, hogy az olasz fagyi a legjobb a világon, amely állításban római látogatásunk után már mi sem kételkedünk. De mitől olyan különleges az a bizonyos gelato?

Először is sokkal könnyebb és frissítőbb, mint a nálunk kapható fagylalt, hiszen alacsonyabb a zsírtartalma és cukorból is kevesebb van benne (persze ennek köszönhetően többet is eszik belőle az ember, tehát a fogyókúrának mindenképpen annyi). Fontos még, hogy a hagyományosan elkészített gelato csak néhány napig marad tökéletes, ezért Olaszországban általában helyben főzik, így nem véletlen, hogy sokkal jobb a minősége.

Persze ne higgyük, hogy Róma a kitűnő fagylalt Kánaánja, minden sarkon autentikus ízekkel, hiszen elég ránézni a neonszínű, csiricsárén feldíszített kreációkra, hogy felismerjük a körültekintő választás szükségességét.

Ha kíváncsi a folytatásra, kattintson!

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.