Szasa Jovics április 6-án indult el Belgrádból Fokvárosba gyalogszerrel. Utazásra nincs pénze, Afrika pedig biztosan izgalmas gyalogosként – nyilatkozta útja előtt a szerb médiának.
A lapoknak megígérte, hogy rendszeresen jelentkezik Afrikából, de legalábbis dokumentálja az útját, hogy címlapsztori lehessen belőle, miután odaér, ám sokáig nem hallatott magáról. A világbajnokság első hetében, amikor a szerb olvasók már hiányolni kezdték volna két hónapja eltűnt honfitársukat, Szasa Jovics jelentkezett. Fokvárosba ért, ezt pedig egy a Jóreménység fokánál készült fotóval bizonyítja is a fanatikus szurkoló, aki a további képeken is a hatalmas szerb zászlóval látható, amelynek közepére szülővárosa, Csacsak neve van varrva.
Szasa Jovics tizenhatezer kilométerrel a háta mögött ülhetett be a szerb válogatott első Ghána elleni meccsére. Sajnos a szerb csapat játékát látva azt mondhatjuk, egyelőre nem érte meg a rengeteg gyaloglást.
A fanatikus drukker egy éve készült az útra, és nem töltötte tétlenül az időt, a legtöbb fejfájást a vízumok beszerzése okozta. Ezekért még Budapestre, Szófiába, sőt, Bécsbe is el kellett utaznia – mondta el az indulás előtt készült tévéinterjúban. Fokvárosba Belgrádból indult, főként gyalog utazott, de előfordult, hogy igénybe vette az afrikai tömegközlekedési eszközöket is: buszokon, vonatokon, hajók fedélzetén jutott egyre közelebb szeretett csapatához.