Ahogy korábban is írtuk, volt némi fenntartásunk a Four Seasons szálloda kávéházának bemutatásával sorozatunkban.
Ahogy korábban is írtuk, volt némi fenntartásunk a Four Seasons szálloda kávéházának bemutatásával sorozatunkban. Nem mintha nem lenne kifogástalan hely, nagyon is az, bátran ajánljuk bárkinek, csak hát az árak. Őszintén és férfiasan bevalljuk, még soha nem fizettünk a Greshamben, tartózkodásunknak ez volt az egyik oka, de végül is annyi drága étterem van ebben az országban, amelyet már ingyen kipróbáltunk vagy ki fogunk valamilyen oknál fogva, nagy butaság lenne mindről hallgatni.
A Greshamről először a Travelline luxusszállodákat bemutató cikksorozatának nyitó anyagában lelkendeztünk, szerelem volt az első látásra. Aztán a hvg.hu gasztro rovatát is elkísértük, naná, majd kihagyunk egy ilyen lehetőséget és vonzalmunk újabb elemekkel bővült. Azóta párszor még visszatértünk és szenvedélyünk lángja nem lankadt.
A Gresham neve ugyan kávéház, de ez ne tévesszen meg senkit, csak azért nevezték el így, mert a nyitáskor még ott volt a Páva étterem, amit azóta ideiglenesen bezártak és valahogy meg kellett különböztetni a két helyet. De most már a Gresham szolgál a vacsorák helyszínéül is, úgyhogy bátran számíthatunk rá, ha valami egészen különlegesre vágyunk. A Four Seasons a megbízhatóságáról és az állandó minőségről híres, ez jellemzi a kávéház konyháját is, talán csak alkalmanként egy-egy kisebb gondunk adódott velük, mint bizonyos fűszerek a mi ízlésünknek túlzott használata, de ez tényleg teljesen szubjektív, ezért nem gondolnánk, hogy komoly jelentősége van.
Az élmény az épületbe történő belépésnél azonnal támad és leteper, nem szabad megállás nélkül továbbmenni, egy picit fel kell emelni a tekintetet és befogadni a lobby által nyújtott gyönyöröket. Maga a kávéház tulajdonképpen aránylag neutrális a szálloda többi közösségi teréhez képest, a hatalmas ablakok miatt dominál a kilátás. De persze minden a helyhez és a sok csillaghoz illően szépséges és drága, de nem a felszínes vackokkal akarják lenyűgözni a vendégeket.
A menü sem mondható forradalminak, egészen házias fogások is találhatóak rajta, a valamilyen formában szinte mindig jelenlévő gombaleves például. Ami nem neveznek semmilyen hangzatos néven, egyszerűen csak gombaleves, akár otthon is készülhetett volna (persze egy nagyon jól főző ember konyhájában), legutóbb kapros túrógombóc volt a betét, ennyi volt a különlegessége. Ismét csak egyszerű, vidékies (egészen konkrétan nagymamás) ízeket idézett a fűszeres kéregben pácolt marhapofa, a tonhaltatár viszont már igazi kozmopolita szereplője az előadásnak. Mert a Greshamben nem csak enni adnak, hanem egyfajta elképesztően lazán előadott, tökéletesen olajozottan működő műsornak is részesei lehetünk. Ahogy az első ember mosolyogva kinyitja előttünk az ajtót és az összes további résztvevő folyamatosan sugározza felénk szakértelmét, kedvességét és szolgálatkészségét, az már szinte természetellenes, és ezt nem csak előre bejelentett látogatások alkalmával tapasztaltuk. Nyilván nem szeretnek minden egyes vendéget ilyen hévvel, de mintha mégis valami elpusztíthatatlan lelkesedés fűtené őket a munkájuk iránt és ez egyszerűen lenyűgöző. Lehet, hogy a Greshamben még jobb dolgozni, mint enni, ez merült fel bennünk.
Nehezen tudnánk további fogásokat kiemelni, annyira egyenletes csodás volt minden, amit náluk ettünk, bár azt mindenképpen fontos eseményként éltük meg, hogy életünk első olyan bárányételét sikerült elfogyasztanunk, amely végre igazán ízlett. Ami persze lehet, hogy egy bárányrajongó számára pont negatívumot jelent, bár csodálkoznánk, és nekünk mindenképpen visszadta ebbe a problémás jószágba vetett hitünket.
Amiről mégis szeretnénk külön beszélni, az a Gresham cukrászata, amelynek őszinte híveivé szegődtünk már az első alkalommal. Jelen esetben még némi vélemény azonosság is mutatkozik a diningguide-dal, akik nemrég megjelent kiadványukban a csúcscukrászatok listáján a második helyet adták az intézménynek. Persze szerintünk ez nem igaz, mert bőven ők az elsők, igen, Magyarország legjobb süteményeit lehet megkóstolni a Greshamben. Bár próbáltunk sokfélét, néha szinte bizarr dolgokat is náluk, japános kreációt, aranyforgácsos csokoládét, két stabil kedvencünk van még mindig. Az egyik az Eckler fánk, amit igazán kevesen képesek jól elkészíteni errefelé, nem hibáztatjuk őket, mert nem könnyű feladat. A másik pedig egy saját fejlesztésű tiramisu, ha úgy döntenek, kipróbálják, a vacsora változatot kérjék, az az érdekesebb.
A kiszolgálás, a minőség és hely szelleme nagy előny, hogy sok szénné hirdetett hellyel ellentétben mindenkinek ízleni fog, amit itt főznek, nincs kockázat, csak nyerni lehet a valóban jelentősnek mondható befektetésen.
