Ahogy sok színész mindig ugyanazt a karaktert játsza, akadnak rendezők is, akik a sztoritól függetlenül mindig ugyanazt a filmet rendezik. Az ilyen típusú mesteremberek lehet, hogy megtanulnak néhány új fogást, de alapjában véve ugyanazok maradnak, nem mintha ez feltétlenül baj lenne.

Kathryn Bigelow egészen biztosan nem tartozik közéjük legfrissebb filmje, itthon a héten bemutatott Hurt Locker (A bombák földjén) alapján. A rendező először az 1991-es Point Breakkel került a figyelem központjába, a film szinte kultikus népszerűségre tett szert, Keanu Reeves is leginkább ennek a szerepnek köszönhette sztárrá válását.

Bigelow később is megmaradt a kifinomultabb akciófilmek műfajánál, voltak ugyan kisiklásai, mint a sokat kritizált Atomcsapda, amely egy időre megakasztani látszott a rendező karrierjét, A bombák földjén azonban parádés visszatérést jelent a hat évnyi önkéntes száműzetésből. És bár Bigelow eddig sem számított rossz szakembernek, most valami egészen újat sikerült létrehoznia, a bátorságnak meg is van az eredménye, már majdnem ijesztő az a rengeteg jelölés és díj, amit a film begyűjtött, az Oscaron például kilenc kategóriában várományos.

Persze Bigelow sem találta fel a spanyolviaszt, A bombák földjéhez (a magyar cím kicsit gyenge, de nehéz feladat volt, elismerjük) használt kézikamerás dokumentarista stílus nem jelent különösebb újdonságot, ahogy a forgatókönyvre jellemző látszólagos céltalanság eszközének is van már előzménye bőven. Talán pont a rángatott képek és az értelmetlennek tűnő fordulatok, párbeszédek miatt A bombák földje nem is feltétlenül jön be mindenkinek, a kritikusok és a szakma rajongása ellenére számos olyan nézői véleményt láttunk már a neten, amely szerint egy gigászi blöffel állunk szemben. Pedig a valóság Bigelow által értelmezett bemutatása szerintünk hatásosan hitelesre sikerült, a film kissé rejtett, ám annál erőteljesebb humoráról nem is beszélve. A rendező egészen pimaszul csinál hülyét legnagyobb sztárjaiból, azok beleegyezésével és együttműködésével (kár, hogy Reeves nem ért rá), de a pszichológus ezredes karektere is sok mulatság forrása. Igen fekete humorról van szó természetesen, mert milyen is lehetne egy háborús vicc, de akik élvezték a 22-es csapdáját, most is nevetni fognak.

A film vége ugyan egy cseppet szentimentálisabbra és hosszabbra sikerült szerintünk, mint az okvetlenül szükséges lenne, de ez nem akadályozta meg a Directors' Guildet, az amerikai rendezők szövetségét, hogy Kathryn Bigelownak adják a legjobb rendezőnek járó díjat. Mivel Bigelow az első nő, aki részesült ebben az elismerésben, a díjátadón a férfi kollégák hosszasan méltatták a rendező külsejét is, többet közt a lábát, amivel jó néhány feminista médium haragját kivívták. Maga Bigelow visszafogottan, de határozottan nyilatkozott. “Azt hiszem, jobban szeretek magamra filmkészítőként gondolni.” - hárította el a nemével kapcsolatos kérdéseket a díj átvétele után, ahogy arról sem beszélt, milyen érzés volt exférjét, James Cameront legyőzni, aki az idén az Avatarral szállt versenybe a díjszezonban. Az Oscaron ismét egymás ellen versenyeznek, ugyanannyi jelöléssel és mindketten esélyesek a legjobb rendező és a legjobb film kategóriában, ami azért is érdekes, mert nehéz elképzelni két filmet, amelyek ennyire különböznének egymástól.

KM