Akar kedvenc tévésorozatában szerepelni? - videók
Hétről hétre tátott szájjal bámuljuk kedvenc sorozatunkat a tévé előtt ülve, és egészen biztosan eszünkbe jutott már, hogy milyen jó lenne, ha mi magunk is beleszólhatnánk a történetbe, részei lehetnénk kedvenc szériánknak. Ha úgy érezzük, mi ügyesebbek lennénk, mint hőseink a képernyőn, akkor most ezt könnyedén be is bizonyíthatjuk: vegyük át a helyüket!
Nagyobb hollywoodi filmsikerek esetében megszokhattuk már, hogy a játékipar azonnal kisegíti a filmpremiert egy kapcsolódó játékszoftverrel is, hiszen addig kell ütni a vasat, amíg meleg, amíg a néző még emlékszik, mit is látott imént a vásznon. PC-re és konzolokra ezért számtalan filmes témájú játék érkezik, nagy a kínálat (bár kevés az igazán minőségi darab), de azt már kevesebben tudják, hogy a népszerű tévésorozatok is gyakran megkapják saját adaptációjukat.
Ezek általában hasonló költségvetéssel készülnek, mint a filmes átiratok, ezért nem csoda, hogy csak a legnagyobb nevek érdemelték ki a játékfeldolgozást. A brazil szappanopera és a kínai családi sorozat némileg háttérbe szorult, az amerikai sikertörténetek kapnak helyet, amelyek közül most mi is bemutatjuk a nálunk is ismert, ígéretes darabokat. Sőt, még egy európai produkció is belefért a tévésorozatokból készült videojátékok listájába, mostantól tehát bárki szerepelhet is saját szériájában, csak keresse meg kedvencét.
Hősök
Sajnos a negyedik évadra teljesen elfáradt a szuperhősök világát újraértelmező sorozat, de mindannyian emlékszünk még a zseniális első évadra, és ha szeretnénk újraélni a szebb napokat, akkor ezt egy mobiltelefonokra fejlesztett java játék segítségével meg is tehetjük (ezt hazai szolgáltatókon keresztül le is tölthetjük telefonunkra). A Heroes játék szabadon értelmezve az első évad eseményeit dolgozza fel, Niki, Hiro és Peter Petrelli segítségével szállhatunk harcba az egyre erősödő Sylar ellen, kellemes oldalnézetes akciójáték keretében. Utazás vagy várakozás közben remek érzés szuperhősnek lenni.
Lost: Eltűntek
J. J. Adams sikeres tévésorozata, a misztikus Lost utolsó évadját mindenki epekedve várja, addig is interaktív formában mi magunk is kalandozhatunk a titokzatos szigeten, a pokoli édenben - ahogy az első évad kreatív fordítása nevezte. A játék az első két évad eseményeit dolgozza fel, ezt mobiltelefonra, PC-re és konzolokra is kiadták, és itt a sorozatban nem szereplő túlélő, Elliot Maslow irányítását bízzák ránk, hogy fejtsünk meg minden titkot. Természetesen Jack és a többi sorozatszereplő is segítségünkre lesz ebben, de egészen új titkok is várnak ránk, ha belevágunk a Lost világának interaktív felfedezésébe.
Született feleségek
A Buena Vista gondozásában megjelent Desperate Housewives: The Game gyakorlatilag egy ötletes Sims-klón, amolyan virtuális életszimulátor, csak itt a Lila akác köz világának lehetünk láthatatlan uralkodója. Új család költözik a környékre az első évad után, és mi őket (természetesen az asszonyt főleg) irányítva ismerhetjük meg a sötét titkokat rejtő környék világát. A jól ismert főszereplő hölgyekkel is sok dolgunk akad, és számtalan apró küldetés, fejtörő és feladat színesíti majd a Sims hangulatú játékmenetet. A sorozat rajongóinak tökéletes darab, laikus szemmel már nem akkora durranás, de egy próbát mindenképpen megér - főleg a Sims-kedvelőknek.
24
A Fox egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb pillanatokat nyújtó akciókrimi-sorozata, a 24 nálunk mérsékelt sikerrel futott, de mindig is megtalálta a saját közönségét (legalábbis a DVD-eladások ezt bizonyítják). Nem csoda, hiszen Jack Bauer adrenalindúsító kalandjai képesek kirángatni az embert a valóság szürkeségéből, és nincs ez másképp a 2006-os játékváltozattal sem, amely valószínűleg minden idők egyik legjobb adaptációja a játékiparban. Kis túlzással önálló évadnak is nevezhető, amely a második és harmadik szezon történései között kapott helyet. Minden szereplő a valódi színészek hangján szólal meg, látványos lövöldözések, autós üldözések, vallatások színesítik a játékmenetet, és a ketyegő óra látványa minden „epizód” végén teljesen magába szippantja a játékost. Kötelező darab, és nemcsak a sorozat rajongóinak, bár igazából csak ők értékelik majd igazán a szereplők zseniális alakítását - egy játékban is.
A szökés
Sajnos a negyedik évad végére, a sorozat befejezésére a Prison Break már sokat vesztett népszerűségéből, ami nem csoda, hiszen már az első szezon után elfáradt a börtönből szabadulós ötletbörze Michael Scofield és Lincoln Burrows főszereplésével. A sorozat fináléja után azonban többen úgy érezték, hogy van még annyi ebben a sztoriban, hogy egy PC-s és konzolos adaptáció kerülhessen a polcokra. A Prison Break: The Conspiracy című játék várhatóan 2010 március 26-án jelenik majd meg, és az előzetes hírek szerint főszereplője egy Tom Paxton nevezetű ügynök lesz, akit a Cég küld el a Fox River Állami Fegyházba, hogy kiderítse, vajon miért lett Michael Scofield bankrabló, és mire készülhet bátyjának ügyében. Az első évad minden fontosabb eseménye terítékre kerül tehát majd a játékban, de többet egyelőre nem árulnak el a fejlesztők. Az első évad említése persze jó előjel, hiszen az volt az igazán profin megírt fejezet; reméljük, a játékban személyesen is átélhetjük majd A szökés nagy pillanatait.
Cobra 11
Tudjuk, hogy nálunk az amerikai sorozatok csak mérsékelt sikereket képesek elérni a tévék képernyőjén, valamiért a fotelba ragadt magyar néző inkább a szappanoperákat és a német akciósorozatokat részesíti előnyben, ezek közül is a Cobra 11 hozza rendszerint az elvárt nézettséget. Ezért talán sokaknak jó hír lehet, hogy a népszerű széria immár játék formában is elérhető az RTL-nek köszönhetően, amely két játékot is fejlesztett a nagynevű széria égisze alatt, Burning Wheels és Crash Times címmel. Természetesen mindkét játék esetében bevetés közben, a volán mögött próbálhatjuk ki magunkat és élhetjük át a látványos üldözéséket, karambolokat, robbanásokat. Nagy csodát nem érdemes várni, de a sorozat rajongói egészen biztosan kellemes órákat töltenek majd el az autópálya-rendőrség virtuális kötelékében.
NB