A vásár egyik legszebb arca - galériánkért kattintson a képre! © hvg.hu

"Ennyiért nem adhatom, hát nekem többe’ van, higgye el!" – mondja az árus, majd megjelöl egy kétszer akkora összeget a kérdéses áruért. Gyakori ez az érvelés errefelé, és egyre nehezebb vele mit kezdeni. Néha az embernek az az érzése: kár ezért több száz kilométert utazni.

Feketetó a Budapest - Nagyvárad - Kolozsvár útvonalat követve érhető el, a Királyhágó után, Csucsa (Ciucea) és Bánffyhunyad (Huedin) előtt található, de ha a táblát nem is vennénk észre, a forgalomról és az embertömegről könnyen betájolható. A vásár területe évről-évre növekszik, az árusoknak egyre nagyobb helyre van szükségük.

Egy kis történelem: Feketetó 1815-ben kapta meg a vásártartási engedélyt, de nagy valószínűséggel már korábban is tartottak itt ad hoc vásárokat. Eleinte főleg a térségből jártak ide kereskedők, iparosok, kézművesek és állattenyésztők, később azonban egyre szélesebb lett a paletta. Hosszú éveken át meghatározott rendje volt a háromnapos vásárnak: szombaton állatokkal kereskedtek, a vasárnap a mesterembereké volt, hétfőn pedig mindenki jól lakhatott. A kommunista rezsim idején a három napból kettő lett és az esemény a hétvégére szorult, de ismerve Romániának ezt a korszakát, örömre adhatott okot az is, hogy nem szűnt meg. Az 1989-es forradalom és rendszerváltás után a vásár ismét háromnapos lett, de környéken erősen tartja magát az a híresztelés, miszerint hét közben is érdemes szétnézni Feketetón.

Szállást ezekre a napokra nem egyszerű találni. A szobák ugyan nem drágák (egy éjszakára már kétezer forintért is lehet találni ágyat), nem árt viszont időben – akár hónapokkal az esemény előtt – lefoglalni akár helyben, akár valamelyik környező faluban. Ha ez már nem megy, marad a sátorozás, de hogy hol, az csak helyben derül ki. Luxuskörülményekre senki ne számítson, sőt még éjszakai közvilágításra sem. Meleg víz nem nagyon jön a csapból, és nagyon sokáig kell sétálni – talán Kolozsvárig –, míg az ember végre belebotlik egy angolvécébe, bár idén két mobilvécét is sikerült elrejteniük a szervezőknek a vásár forgatagában.

A forradalom után megugrott a vásárba látogatók száma, egyre több a pénzes nyugati turista, ami különösen az utóbbi időben már-már irreális árakat eredményezett. A hetvenes-nyolcvanas években még nagyban működött a cserekereskedelem: egy üveg kóláért, szappanért vagy cigarettáért gyakorlatilag mindent be lehetett szerezni, ma pedig már ott tartunk, hogy érdemes vastag pénztárcával kimenni.

A Feketetói-vásár legérdekesebb része talán a régiségek piaca, ami különösen 1989 óta markáns része a rendezvénynek. Itt is óriási változás állt be, főleg ami az árakat illeti. Egy kereskedő például 100 euróra (mintegy 25 ezer forintra) taksálta második világháborús rohamsisakját, amit feleannyiért megkapunk az ecseri piacon. A gazdag nyugati turistáknak köszönhetően azonban itt alkunak helye nincs: ha a magyarnak nem kell ennyiért, majd jön egy német, aki megveszi.

Egy dolog van, ami viszont évszázadok óta nem változik Feketetón. A jól öltözött, módosabb gábor-cigányok széles karimájú kalapjaikkal, markáns bajuszukkal és feltűnően öltözködő feleségeikkel a vásár elmaradhatatlan kellékei. Eredetileg ők voltak a környék edényfoltozó mesterei – sokan ma is azok –, idővel azonban alkalmazkodtak a korok követelményeihez és kereskedni kezdtek mással is. Míg régen már két utcával arrébb hallani lehetett a batyujával a hátán szolgálatait felajánló gábor-cigányt, ma már nem egyszer cipők és ruhák mögött hirdeti nagy hanggal portékáját az arra járóknak.

Ha megunnánk az embertömeget, esetleg már mindent megnéztünk és megvettünk, akkor irány a környék, amely nem mindennapi látnivalókkal szolgál. Ízelítőként néhány program: a „kötelező” kirándulás a Bélesi-tóhoz, az elsüllyesztett Jósikafalvára (a templomtorony már nem látszik ki a vízből, sajnos évekkel ezelőtt a víz munkájának köszönhetően összedőlt), ellátogathatunk a Székelyjói-vízeséshez, a Sebesvárhoz (Bologa), megnézhetjük az autóval nehezen, vonattal viszont könnyen megközelíthető Sztánán Kós Károly lassan százéves Varjúvárát. Aztán vissza még egy kicsit a vásárba, amíg az nyitva van, hátha a vége felé mégis odaadják kinézett holmikat olcsóbban. A vásárba, ahol senki sem sürget változásokat, ahol hagyják, hogy az járja több évszázados útját ugyanúgy, ahogy eddig.

Vincze Szabolcs