Schulz elbeszélői és képzőművészi zsenialitását lassan Nyugaton is elismerik, ami részben más írók, köztük az amerikai regényíró, Philip Roth népszerűsítő tevékenységének köszönhető. Schulz különös „mágikus realista” regényeket írt, városában azonban iskolás gyerekeknek szóló meséi tették ismertté, amelyeket Marc Chagall képeire emlékeztető illusztrációkkal látott el.

Amikor 1939-ben a németek megszállták Drohobicsot, egy Gestapo-tiszt, Felix Landau megparancsolta Schulznak, hogy fessen képeket házában a gyerekszoba falaira. Schulz engedelmeskedett, mert ez egyfajta védelmet kínált a náci gyilkosok ellen. A védelem azonban nem bizonyult elegendőnek. Schulzot egy másik Gestapotiszt – tulajdonképpen Landau ellen irányuló kicsinyes bosszúból – hátulról főbe lőtte. A várost 1945-ben a szovjet erők foglalták el.

Landau háza egy ideig üresen állt, majd akik beköltöztek, lefestették a falfestményeket. Lengyelországnak az a csücske, ahol Drohobics fekszik, a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajna része lett. Landau egykori házának falfestményeit német filmesek tárták fel 2001-ben. A képek azonnal nagy érdeklődést váltottak ki, s egy bizottság alakult a konzerválás legjobb módjának eldöntésére. A kérdés azonban akadémikussá vált, amikor a holokauszt áldozatául esett zsidók emlékét ápolni hivatott jeruzsálemi Jad Vasem Intézet ügynökei megjelentek a színen és – egy kivételével – a vakolattal együtt gyorsan leszedték, majd elvitték a falfestményeket.

Ellopták!

Megrendelem a könyvet.

A Jad Vasem ezt az eljárást törvényesnek és helyénvalónak tekinti. Az intézet azt állítja, hogy a városi hatóságok teljes együttműködésével cselekedtek, és a Landau-ház jelenlegi tulajdonosaival sikerült mindkét fél számára elfogadható egyezségre jutniuk. Ezenkívül úgy vélik, hogy erkölcsileg joguk van a festményekhez:

„Lengyelországban, ahol a vészkorszak előtt mintegy 3,5 millió zsidó élt, ma a zsidó lakosok száma mindössze néhány ezerre tehető. Annak ellenére, hogy a holokauszt-túlélők többsége Izraelben él, az egykori nyüzsgő zsidó élet maradványai és az áldozatok, illetve a túlélők szenvedéseinek nyomai mind Európában szétszórva találhatók meg. A Jad Vasemnek ezért erkölcsileg joga van a Bruno Schulz által festett faliképek maradványaihoz.”

Ezzel nem mindenki ért egyet. A The New York Review of Books 24 tudós szerzője, miközben feltételezi, hogy a Jad Vasem „a legjobb szándékkal cselekedett”, úgy véli, hogy a múzeum "lelkiismeretlenül kifejezésre juttatta erkölcsi és kulturális felsőbbrendűségét. Ez a hozzáállás – folytatják a tudósok – sértő Közép-Európa népeire és mindazokra nézve, akik törődnek ezzel a térséggel, és úgy vélik, hogy Ukrajna és szomszédai képesek megadni Bruno Schulznak az őt megillető tiszteletet és megbecsülést."