2008. május. 27. 13:38 Utolsó frissítés: 2008. május. 27. 13:41 Shake

Hogyan fogynak le a sztárok 10 nap alatt 10 kilót?

Néhány híresség feltűnően vékonyabban jelent meg Cannes-ben, mint pár nappal korábban. Megmondjuk, hogyan csinálták.

© AP
Monica Bellucci május eleji fürdőruhás lesifotóit látva kénytelenek voltunk beismerni, hogy a színésznő felszedett jó néhány kilót. Tíz nappal később Bellucci úgy jelent meg Cannes-ban, mintha egy másik nő lenne, és itt most nem csak a sminkre és a csodás ruhákra gondoltunk, hanem elsősorban az alakjára. Cate Blanchett egy hónapja szülte meg harmadik kisfiát, és a képeken ennek megfelelő volt a megjelenése, pár nappal később azonban a cannes-i vörös szőnyegen ő is vékonyabbnak tűnt.

Vajon hogyan fogytak le ilyen rövid idő alatt? A válasz: sehogy, az egész csak trükk: egy itthon nem annyira ismert, de külföldön mindennaposnak számító speciális fehérnemű. Nem neveznénk fűzőnek, mert szerencsére nem annyira kényelmetlen, de ha valakinek az a bizonyos “nagyibugyi” ugrik be, akkor jófelé gondolkodik. A több különböző elődből kifejlődött, mai leszorítós fehérneműk elképesztő hatást képesek elérni, persze pusztán a látvány területén.

A személyes beszámolók alapján ráadásul még kényelmesek is, és annyira menővé váltak, hogy számos sztár nyíltan bevallja, rendszeresen visel ilyesmit. Tyra Banks például többször hivatkozott kedvenc márkájára, a Spanxre, amiből a legtöbbet adják el, de Oprah Winfrey, Queen Latifah mellett az egyébként szupervékony Gwyneth Paltrow is nagy rajongója a brandnek.

© AP
A választék fantasztikus, az egyszerű női alsótól, ami csak a hasat és a feneket dobja fel, a melltől térdig érő különleges, egész teste leszorító holmiig számtalan variáció létezik, de még a kismamákról sem feledkeztek meg. A másik megdöbbentő dolog a varázslatos fehérneműkkel kapcsolatban az áruk, ugyanis meglepően olcsók. Még a legdrágább sincs 90 dollár, ami körülbelül 13 ezer forintnak felel meg magyar pénzben. Bár az eredeti amerikai honlap nem szállít Európába, a brit oldalakról megrendelhető a csodafűző, ha valaki egyik napról a másikra 5-10 kilóval kevesebbnek akar látszani valami jeles alkalom miatt.

Hosszú távon azért talán mégis csak az egészséges életmód az igazi megoldás, mert létezik a fűzőnek kellemetlen vonatkozása is, például a toalett használat elég nehézkes benne. Több vélemény szerint a gumiruha nem tesz jót a szexuális életnek sem. A The New York Observer egyik férfi publicistája, Spencer Morgan - saját tapasztalatai alapján - azt állítja, hogy mire egy nő lehámozza magáról a leszorítós fehérneműt, addigra a legtöbb férfi elalszik.

És persze ne feledkezzünk el a több kilónyi hájról és bőrről, amit gumibörtönbe kényszerítettek, nem lehet valami kívánatos látvány egy egész napos menet után, különösen nem, ha az addig titkolt adottságok meglepetésként érik a partnert.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.