2007. október. 28. 16:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. október. 28. 16:31 Shake

Kivájt szem, szétnyiszált torok, gyermekprostitúció élesben

filmek korhatár besorolásért felelős angol bizottság, a British Board of Film Classification (BBFC) úgy tűnik, mostantól semmire nem mond nemet.

Az Eastern Promises című film, amelyet most mutattak be a brit mozikban, eddig soha nem látott erőszakos képsorokat vonultat fel, és meg is kapta a legmagasabb „csak18 éven felülieknek” besorolást. A bizottság nem vágatott ki egyetlen sokkoló jelenetet sem mondván, a film felnőtteknek szól, ha valakinek nem tetszik, menjen haza, esetleg nézzen félre a zavaró jelenet alatt.

A nyers témájú Eastern Promises-t David Cronenberg rendezte, Naomi Watts a főszereplője, és az orosz maffia londoni jelenlétét boncolgatja, és élénken illusztrált képeket mutat strichelő gyerekekről és arról, ahogy az egyik szereplőnek élesben kivájják a szemét, egy másiknak meg elmetélik a torkát.
 A BBFC szóvivője alig kommentálta a hírt, és csak annyi hozzáfűzni valója volt a bizottság döntéséhez, hogy ez a film felnőtteknek szól, akik el tudják dönteni, mit szeretnének megnézni. Emellett minden mozi néző szabadon becsukhatja a szemét vagy félrenézhet, amikor a számára kellemetlen képsorokkal találkozik.

Meghökkentő ez a hozzáállás egy olyan testülettől, amelyik 1912-ben azért jött létre, hogy a sebezhető nézőket megóvja az ijesztő, káros és „nem a korosztályának megfelelő” képsoroktól. A BBFC 1962-ben, az Arábiai Lawrence-ből kivágatta a csata jeleneteket, azzal az indokkal, hogy túl erőszakosak. 1970-ben - hogy elérje az óhajtott korhatár besoroláshoz szükséges minőséget - a testület módosításra kényszerítette a filmek 25%-át.. Tavaly ez az arány már csak 3 százaléknyi volt, idén pedig a filmek kevesebb mint 1 %-ra lett vágásra ítélve.

A BBFC szóvivője erről így nyilatkozott:

„ A BBFC csupán fogyasztói tanáccsal szolgál. Hiszen ha a testület minden egyes sértő részletet kivágna egy filmből, akkor a felnőtt nézőknek semmi eldöntendő nem maradna. Egyébként is ki dönthetné el azt, hogy egy felnőtt mit vagy mit nem nézhet meg? „

John Beyer, a Mediawatch UK alapítvány egyik vezető tagja, aki szigorúbb besorolási rendszerért lobbizik, ezzel egyáltalán nem ért egyet.  Megvádolta a testületet, hogy döntéseivel divatosítja az erőszakot ahelyett hogy elítélné. „A BBFC egy hanyag és  teljesen hatástalan testület lett, amelyiknek  fogalma sincs ma már a közönség véleményéről. Az egész bizottságot le kellene cserélni egy újra, amelyik több felelőséggel viseltetik közönséget érő erőszakot illetően.” Az Eastern Promises című film szóban forgó jeleneteire vonatkozólag Bayer ennyit mondott: „Ha egy jelenet arra hajlamosítja a nézőt, hogy az elhagyja a nézőteret vagy félrenézzen, akkor érthetetlen, hogy mit keres egy filmben.„

Köztudott, hogy az erőszak vonzó a nézők számára, és ez a vonzalom ma már komolyan befolyásolja a besorolást, még inkább a profitot. A média felelős vezetői vonakodnak bevallani, hogy a vásznon és/vagy a képernyőn látott erőszak bármilyen kölcsönhatásban lenne a társadalomban is egyre növekvő erőszakkal. A vita már nagyon régi arról, hogy az utcai erőszaknak van-e valami kapcsolata a tv-ben a mozikban látható erőszakos filmekkel vagy videó játékokkal.

Tény, a gyerekek vonzónak találják a félelmetes filmeket, a tinédzserek körében pedig egyértelmű divat a horror és a sorozatgyilkos filmek (Elm utca, Sikoly sorozatok).  Emellett ott az utánzó magatartás és az a jelenség, hogy az erőszakos filmeken felnőtt fiatalok érzéketlenné válnak az erőszakra, tehát nincs kellő elrettentő érzés bennük az elkövetéssel szemben. Emellett több tanulmány szerint a felnőttek negyedének maradandó emléke vagy félelme van fiatal korban látott erőszakos filmekkel kapcsolatban. A celluloidon látott képsoroknak tehát hatással van a mindennapos életünkre.

Az Eastern Promises 18 éven felüliknek szóló film, erről szólt a BBFC döntése is. De a mai modern mozikomplexumokban szinte mindenki látott már filmek alatt lopódzkodó fiatalokat, akik más –a alacsonyabb korosztályának szóló filmről - váltottak „moziszobát” miután a film elkezdődött. Nem is beszélve a mozicsatornákról, a tévéről, a DVD-ről, amit már nehezebb szűrni vagy hozzáférhetetlenné tenni a fiatalabb korosztály számára. Nem árt, ha ezt fontolóra vesszük.

Krisztina O'Brien

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.