Az amerikai katonaság agresszív toborzása semmilyen eszközt nem szégyell, hogy minél több fiatalt becserkésszen. Az egyik „leginnovatívabb” módszer, hogy az X-boxon felnövő fiataloknak az amerikai adófizetők pénzéből született egy realisztikusnak látszó videójáték, America’s Army címmel, amely bemutatja, milyen izgalmas és kalandokban gazdag egy amerikai katona élete a szolgálat alatt. Ha a fiataloknak megtetszik ez az életforma, a megadott weboldalon rögtön csatlakozhatnak is a haditengerészethez vagy a légőierőhöz. 

A céltudatosabbakkal a hadsereg kifinomultabb módszerekkel próbálkozik. Ügynökei járják az országot, a hátrányosabb területeket megcélozva, ahol a katonai pályával kiutat kínálnak a szegénységből. Az amerikai hadsereg tagjainak ingyen hely jár néhány főiskolán és egyetemen, és amióta az iraki háború kitört, még egy kezdő 10 000 dolláros bónusszal is megtoldották a mézesmadzagot.

Nők Irakban. Maradandó károsodást kockáztatnak. © AP

A toborzó módszerek remekül működnek. Stephanie James (23) őrmester, Jennifer Errington (30) parancsnok és Ashley Pullen (23) speciálisan szakképzett tag a propagandának bedőlve, a szebb jövő reményében csatlakozott a „dögös” hadsereghez. Ám kiderült, hogy ez bizony nem Hollywood, és ami rájuk várt, sokkal kevésbé volt dögös, mint ahogyan hitték vagy elhitették velük.

„2001-ben csatlakoztam a hadsereghez, mert felajánlotta a továbbtanulás költségeit. Akkor nem gondoltam annak a lehetőségére, hogy háborúba küldhetnek” – mesélt Stephanie James néhány társával együtt a Marie Claire női magazinnak. Stephanie-t 2002-ben vezényelték Kuvaitba.

„A körülmények borzalmasak voltak, mindenért – vécé, zuhany, étel, sorba kellett állnunk, soha nem voltam egyedül, egész éjjel zenét hallgattam, csak hogy ki tudjam rekeszteni a körülményeket. A hadseregnél mindenki egyenlő, nem viselhetsz fülbevalót, és csak a minimális smink a megengedett.  Egy női katona olyan dolgokkal kerül szembe, ami egy férfinak eszébe sem jut. Gyógyszert szedtem, hogy ne menstruáljak, mert nem voltam képes az adott körülmények között ezt megoldani. A hajam csomókban hullott ki a stressztől.”

Jennifer Errington is hasonló nehézségekről mesélt:
„Rengeteg minden emlékeztetett minket arra, hogy nem egyszerű katonák vagyunk, hanem női katonák. Amikor a konvoj haladt, nem jelenthettük be, hogy „Álljatok meg, mert pisilni kell!” Nekünk muszáj volt tartani. Az egyik női hadnagy egyszer egy pohárba pisilt, amíg két férfi egy poncsóval próbálta őt a többiektől eltakarni. Kuvaitban nem fürödhettünk, és popsitörlő kendővel tisztálkodtunk hat hónapig.”

„Amikor Kuvaitba érkeztem, a törzsőrmesterem magával vitt a reptérre, hogy felvegyünk néhány utast. A visszafele tartó úton a férfi megállította a kocsit. Éjfél volt. Nem tudtam, merre vagyunk, és a gondolat, hogy kiszálljak a kocsiból, ugyanolyan félelmetes volt, mind az, hogy maradnom kell. A következő pillanatban a péniszére tette a kezem, én meg kinéztem az ablakon, és azt hajtogattam magamnak: „Minden rendben.” Amikor visszaértünk, az őrmester azt mondta „Meglehet, nem ma éjjel, máskor biztosan.”

Errington jelentette a történteket, de a hadsereg nem segített neki, az esetet inkább úgy állították be, mintha az ő hibája lenne. A százados a hadseregbeli élményeket képtelen volt feldolgozni, és a szolgálat alatt inni kezdett, majd rászokott a kedélyjavító gyógyszerekre, emiatt depresszióval és poszttraumás stresszbetegséggel végül pszichiátriára került.

Ashley Pullen esete különbözik a többiektől: ő embert is ölt. A feladata szerint legtöbbször sofőr volt különböző konvojokban. Az amerikai hadsereg szabályai szerint nők nem harcolhatnak frontvonalban, csak háttérműveletekben vehetnek részt. Az iraki háborúban azonban az egyik ilyen művelet a járművezetés volt, amit az úton lévő aknák és a gránáttámadások  miatt az egyik legveszélyesebb feladat. Pullen konvoját is támadás érte.

"Teljes káosz volt, mindkét kezemet a kormányon tartottam és a rádiót hallgattam, hogy részleteket tudjak meg a helyzetről. A felkelők egész idő alatt folyamatosan lőttek ránk az út menti árokból. A gázra tapostam és addig mentünk, ameddig tudtunk. Egy idő után muszáj volt elhagynunk a kocsit, mert a járműben egyértelmű célpont vagy” - emlékszik vissza Pullen. „A szemem sarkából láttam, hogy hat felkelő fut felénk gránátokkal az övükön. Mit éreztem, amikor lőttem? „Találd el őket, mielőtt ők találnak el téged.” Érzelmek nem voltak. Csak meghúzod a ravaszt. 50 felkelőből végül 27 halt meg, és én bronz csillag kitüntetést kaptam.”

Ami az ígéretes jövőt illeti, Stephanie James-nek a maradandó pszichózis mellett főiskolai végzettsége, jól fizető állása és gyümölcsöző karrierje van. Jennifer Errington pedig egy második, jogi diplomán gondolkozik (az emberi jogok területén), amit természetesen a hadsereg fizet majd. Ashley Pullen nem dolgozik.

„Egy évet töltöttem Irakban; hogyan tudna bárki is visszailleszkedni a normális életbe egy ilyen élmény után?” – tette fel a kérdést az egykori katonanő. „Az érzéseket nem lehet csak úgy ki-be kapcsolgatni. Az otthonom ugyanolyan, de én már nem. Nyers lettem, a hangulatom állandóan ingadozik, és rémálmaim vannak. Nem bírom, ha egy lufi kidurran, és poszttraumás stresszbetegséggel diagnosztizáltak tavaly ősszel. Nem gondolkodom többé a jövőmön, csak azon, hogyan tudnám túlélni a mát.”

Krisztina O'Brien
London